Már az első mérkőzésen rangadót játszanak, hiszen a Fejér-Konnert András, Kádár Tibor, Tamás Szabolcs, Cservik Krisztián és György István alkotta ISK-FSK a Sepsiszentgyörgyi Electricával kezd. „A tavalyi bajnokság negyedik helyezettje ellen szeretnénk győzelemmel kezdeni. Nehéz meccs lesz, hiszen a háromszékiek a nyáron Spanyolországból erősítettek” – fogalmazott György István edző-játékos.
A második mérkőzésen a György Szilárd vezette Kolozsvár következik, majd pénteken a bajnok Mioveni és ezüstérmes Câmpulung.
Szombaton újabb két kiélezett találkozó vár az ISK-FSK-ra, a Besztercei Olimpiai Központ, valamint a mindig kellemetlen játékerőt képviselő Craiovai Universitatea.
A zárómeccsen a Konstancai Topspinnek próbál visszavágni az ISK-FSK: a tavalyi A divízió döntőjében a tengerparti együttes Udvarhelyen magabiztosan győzött, azóta pedig tovább erősítették keretüket.
– folytatta György István.
Az asztalitenisz-szövetség előzetes tervei szerint nem egyszerre rendezték volna az odavágókat, azonban Câmpulung és Mioveni benevezett az ETTU Kupába (a második legrangosabb európai bajnokság), emiatt borult a romániai versenynaptár is.
A visszavágókat jövő év elején fogják megrendezni. „Nagyon nehéz lesz, hiszen hét meccs vár ránk, minden erőnkre szükség lesz. Egy rossz hétvégi szereplésre rámehet az egész szezon. Érthetetlen ez a döntés, többször volt jelezve a szövetség felé, hogy nem jó, de úgy látszik, nem érdekli őket” – tette hozzá György István.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!