„Mindhárom fogásnemben hatalmas volt a mezőny, hiszen mindenki szerette volna bebiztosítani helyét a válogatottban. Az érmek számára nem lehet panaszunk, a színük viszont lehetett volna jobb is. Az aranyhoz Molnos Norbert állt legközelebb, olyan birkózótól kapott ki, akit három héttel ezelőtt könnyedén legyőzött, ezért a mostani elveszített döntő különösen fájó. Gergen Zoltán utolsó éves ebben a korosztályban, bajnok szeretett volna lenni, de az elődöntőben egy ponttal alulmaradt. A többiek teljesítménye jónak mondható, összességében elégedettek lehetünk” – mondta Bodrogi Csaba, aki Katona László és László Szabolcs edzőkkel közösen készítette fel a fiatalokat.
Ifjúsági birkózóbajnokság, eredmények: Deák Krisztián 2. hely (50 kg), Józsa Sándor 3. hely (50 kg), Balázs János 5. hely (50 kg), Vajda Sándor 3. hely (66 kg), Gergen Zoltán 3. hely (84 kg), Péter András 3. hely (96 kg), Laiber Engelhard 3. hely (120 kg). A Kolozsvári U színeiben lépett szőnyegre Molnos Norbert és Juon Mihály, előbbi a 60 kilósoknál ezüstérmet szerzett, míg utóbbi az 55 kilósok között harmadik lett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!