Az országos enduro-bajnokság 4. fordulójára szombaton 9 és 17 óra között várják az iratkozókat a Madarasi Hargitán, és ugyancsak ezen a napon lesz lehetőség az edzésekre, a pályák kipróbálására. A verseny vasárnap 10.30-kor kezdődik.
Mintegy 80 benevezőre számítanak az ország minden tájáról
– közölték a rendezvény szervezői, hozzátéve, hogy szeretettel várnak minden környékbelit is, aki szereti a hegyikerékpározást.
Öt kategóriában lehet megmérkőzni, külön versenyeznek a hölgyek, a 18 év alattiak, a 18 és 30 év közöttiek, valamint a 30 év fölötti korosztály. A hobbi kategória nyitott, bárki próbára teheti magát, érvényes biztosítással és családorvosi igazolással lehet jelentkezni.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!