A csíkszeredai Randonneurs Egyesület a kerékpáros szezon kezdetével szinte minden hétvégén érdekes kihívásokat – korosztálytól függetlenül könnyebb túráktól egészen a több száz kilométeres erőpróbákig – szervez a biciklizni szeretőknek. A sportesemények közös vonása, hogy a szervezők és a részvevők sem versenyként tekintenek rájuk, így az évek során a bringások igazi közösséggé kovácsolódtak össze.
A szerkesztőségünkbe küldött közlemény szerint a szombati Motorsirülő Challenge másabb lesz, mint a hagyományos, hosszú túrák: a 214 kilométeres táv során 3200 méteres szintkülönbséget kell leküzdjenek a kerékpározók.
A megmérettetés szombaton reggel 7 órakor indul Csíkszereda központjából, a Szabadság térről, elsőként a Bánkfalvi-tető kerül megmászásra, majd jön a Nyergestető mindkét oldala, a Csíkszentimrei Büdösfürdő, a klasszikus hargitafürdői emelkedő, a Gyimesi-hágó oda-vissza, majd zárásként a legmeredekebb kihívás, a Motorsirülő helyenként 15%-os emelkedője.
– emelik ki közleményükben a szervezők. A kihívást hat ellenőrző pont biztosítja, ahol önkéntesek pecsételik le a részvevők igazolványait, illetve lehetőség lesz frissítésre is. Az esemény végén a szervezők, az önkéntesek és a részvevők vacsorával, sörözéssel, tombolával és díjazással zárják a napot a Várdomb Panziónál.
További részleteket az egyesület Facebook-oldalán lehet találni.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!