A férfi asztalitenisz Szuperligába tavaly jutott fel a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A 2017–18-as idényt hatodikként zárta, ami feljogosította az Európa Kupában való indulásra. Ezt meg is lépte az együttes, tavaly ősszel saját közönsége előtt mutatkozott be a nemzetközi porondon. Idén is hasonlóan alakulnak a dolgok.
A 2018–19-es kiírás végső bajnoki helyezéseiért még zajlanak a küzdelmek, az udvarhelyiek az ötödik pozícióért játszanak,
ez pedig azt jelenti, hogy ismét ott lehetnek a nemzetközi porondon.
A klubvezetés elküldte nevezését a szakági szövetségnek, illetve jelezte azt is, hogy az első kör egyik csoportjának házigazdái lennének.
A tavalyi kiírásban az udvarhelyi klub a négycsapatos tornán a cseh El Nino Prágát, a belga TT Vedrinamurt és a portugál CD Sao Roquét fogadta a városi sportcsarnokban.
Persze ehhez meg kell kapnunk a szervezési jogot” – mondta György István, az udvarhelyiek csapatvezetője.
Az Európa Kupa a második számú nemzetközi kiírás az asztaliteniszezőknél – az első a Bajnokok Ligája, ahol a kontinens legjobb tizenhat együttese szerepel. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak ez lesz a második szezonja a nemzetközi porondon. A román bajnokság férfi szakágából nem indul más klub a kupában, a nőknél a bronzérmes Dumbrăvița lesz ott.
„Bevallom, még nincs meg a teljes pénzösszeg, ami az európai induláshoz szükséges. A klubvezetés úgy döntött, hogy elküldi a benevezést.
Elsősorban azért, mert a fiúk kiharcolták, hogy idén is ott legyünk az európai porondon.
Nem tehetjük meg azt, hogy elnézést kérünk tőlük és nem indulunk. Megmozgatunk minden követ, hogy meglegyen a szükséges támogatottság” – tette hozzá György.
Az európai szakszövetség május végéig várta a jelentkezéseket, a sorsolást július 14-én tartja. Ekkor készülnek el a csoportbeosztások, jelölik ki a tornák házigazdáit. Az ISK-SZAK már az első körben bekapcsolódik, ezt szeptember közepén rendezik.
Az ISK-SZAK ugyanazt a játékoskeretet nevezte be az Európa Kupába, mint amellyel a Szuperligában is szerepelt: a svéd Sebastian Loso, a vajdasági Cservik Krisztián, illetve az udvarhelyi György Szilárd, György István és Tamás Szabolcs neve szerepel a listán. A versenyszabályzat megengedi, hogy az első kör előtt még egy asztaliteniszezőt kicseréljenek vagy benevezzenek.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!