Pénteken délután az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) székhelyén kisorsolták a Bajnokok Ligája és az Európa Kupa csoportjait. Az utóbbi mezőnyében ott volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK – Romániát egyedül képviselve a nemzetközi porondon.
A második számú európai kupakiírásban tizenhat klub kapott helyet, a székelyföldieket a második kalapból húzták. A sorsolás előtt eldőlt, hogy az ISK-SZAK az egyik kvartettnek a házigazdája lesz.
Fortuna istennő úgy akarta, hogy az ukrán Fortune Kijev, a horvát Libertas Marinkolor Dubrovnik és a portugál GDD Toledos lesz az udvarhelyiek ellenlábasa az A csoportban.
A sorsolást követően az ISK-SZAK elnöke, edzője, György István elmondta, dupla az öröm: „Nagyon szerettük volna a rendezést, ezt meg is kaptuk a szakszövetségtől. Az ellenfelekről tudunk is valamit, meg nem is ismerjük őket teljesen. A kijeviekkel tavaly játszottunk, nyertük ellenük. A portugálok és a horvátok ezüstérmesek hazájukban.
A találkozókat a tervek szerint december 12-13-án kerül sor a városi sportcsarnokba, minden csoportból két gárda jut a következő körbe.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!