Hirdetés

Hazai pályán került ismét hátrányba a Maros KK

Ismét előnyben a nagyszebeniek, de szombaton egyenlíthetnek a Tigrisek. Archív
Fotó: Boda L. Gergely

2017. április 20., 22:07

A Marosvásárhelyi Maros KK csütörtökön este hazai pályán hosszabbításban alulmaradt a Nagyszebeni CSU-val szemben a férfi kosárlabda Nemzeti Liga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel ismét hátrányból várja a párharc folytatását.

2017. április 20., 22:07

Kedvező helyzetből várta a hazai összecsapást a Maros KK, miután múlt héten a két szebeni meccsből az egyiket megnyerte. A csapatnál azonban tudták, hogy rendkívül nehéz találkozó vár rájuk, hiszen az ellenfél az alapszakaszban már nyerni tudott Marosvásárhelyen.

Szoros kezdés után az első negyed második felében Markovics kosarainak köszönhetően a Maros KK hatpontos előnyt dolgozott ki. Ezután viszont jelentősen visszaesett a hazaiak támadójátéka, sokat rontottak, így Paliciuc tripláival hamar 

Hirdetés

kiegyenlített a CSU, majd szünetig tizenkét ponttal elhúzott (31–43).

Fordulás után elkezdte a felzárkózást a Maros KK, de csak megközelíteni tudta a vendégeket, akik hét pontot megtartottak előnyükből. Az utolsó negyedben sokáig csak futottak az eredmény után a távolról gyengén dobó vásárhelyiek, majd nagyszerű hajrában

Reed hárompontosával átvették a vezetést, de ezt nem tudták megtartani, mivel Bogdan Popescunak a végén sikerült egyenlítenie.

Jöhetett az ötperces hosszabbítás, amelyben szoros maradt a küzdelem, azonban a szebeniek lépéselőnyben voltak, és bár akcióból egyetlen pontot sem szereztek, értékesített büntetődobásaikkal bebiztosították kétpontos győzelmüket.

Vereségével a Maros KK másodszor is hátrányba került az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó párharcban, és szombaton 20 órától a negyedik mérkőzésen – szintén hazai pályán – ismét az egyenlítésért kell küzdenie.

Három csapat már elődöntős

A Kolozsvári U-BT, a Nagyváradi VSK és a Bukaresti Steaua már bejutott az elődöntőbe, miután az első két meccsen, hazai pályán szerzett győzelem után a párharcok harmadik, idegenbeli mérkőzését is megnyerték.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés, Marosvásárhely, ligeti Sportcsarnok, 1800 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–Nagyszebeni CSU 87–89 (23–17, 8–26, 23–18, 20–13, 13–15)
Maros KK: Martinics 19 (1x3), Reed 17 (3x3), Markovics 17 (2x3), Kalve 12 (1x3), Dapa 12 (1x3), Sánta 5, Lázár 4, D. Popescu, Borșa. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
CSU: B. Popescu 19 (2x3), Mijajlovics 17 (3x3), Hardy 14, Paliciuc 13 (3x3), Lalovic 13 (1x3), Cooper 9 (1x3), Davis 4. Vezetőedző: Dan Fleșeriu.
Vezették: Alexandru Olaru, Dragoș Nicolae (mindketten Bukarest), Șerban Rasoga (Ploiești).
Összesítésben 2–1-re vezet a Nagyszebeni CSU, a negyedik mérkőzést szombaton (20.00) játsszák

További párharcok a negyeddöntőből (3. mérkőzés):
SCM U Craiova–Kolozsvári U-BT 71–107 (17–33, 17–28, 23–28, 14–18),
korábban: 74–100 és 78–104. Összesítésben 3–0-val továbbjutott a Kolozsvári U-BT.
Temesvári BC–Nagyváradi VSK 84–86 (19–15, 20–28, 25–18, 20–25),
korábban: 66–74 és 81–85. Összesítésben 3–0-val továbbjutott a Nagyváradi VSK.
Bukaresti Steaua–BCM U Pitești 89–72 (25–26, 19–20, 24–15, 21–11),
korábban: 84–61 és 105–95. Összesítésben 3–0-val továbbjutott a Bukaresti Steaua.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!