A Román Tekvandó Szövetség és Csíki Titánok Sportklub közös szervezésében rendeztek Tekvandó Román Kupát Csíkszeredában az elmúlt hétvégén. Az ország minden részéről érkeztek sportolók: közel 50 klub mintegy 800 versenyzője vett részt a megmérettetésen.
Az eseményen szombaton a gyerek és ifjúsági korosztályok, vasárnap pedig a serdülők és felnőttek mérték össze tudásukat. A házigazda Csíki Titánok versenyzői remekül helytálltak:
a csapat több mint fele érmet szerzett, két korosztályban pedig a csapatverseny élén végeztek.
Az A osztályban (haladó szint) Dombi Patrik arany-, Szakács Balázs pedig bronzérmet nyert, míg a B osztályban (kezdő–közép szint) Dénes Alexandra, Manea Tamás és Cantea Daniel is aranyéremmel zárt. Összesen tizenkilenc érem került csíki kézbe.
Dombi Gyula edző elégedetten nyilatkozott a Székely Sportnak tanítványai teljesítményéről. „Összesen 29 sportolónk vett részt a Román Kupán, a csapatunk fele érmet szerzett, amivel meg vagyok elégedve. Kategóriánként, főleg a gyerekeknél nagyon sokan voltak, erre mentálisan is készültünk, ami főleg a lányok bátorságán látszott” – értékelt a Titánok edzője.
A osztály (haladó szint)
Dombi Patrik (serdülő, 41 kg) – 1. hely
Szakács Balázs (serdülő, 57 kg) – 3. hely
B osztály (kezdő–közép szint)
Dénes Alexandra (serdülő, 37 kg) – 1. hely
Manea Tamás (ifjúsági, 63 kg) – 1. hely
Cantea Daniel (ifjúsági, 73 kg) – 1. hely
Demián Dóra (ifjúsági, 51 kg) – 2. hely
György Csongor (gyerek 2, 25 kg) – 2. hely
István Hanna (gyerek 1, 30 kg) – 2. hely
Cantea Emilia Claudia (serdülő, 47 kg) – 2. hely
Tifrea Andrada (gyerek 2, 25 kg) – 2. hely
Kristó Márk (gyerek 2, 25 kg) – 2. hely
Lévay Zselyke (kisifjúsági, 30 kg) – 2. hely
Szakács Judit Eszter (ifjúsági, 49 kg) – 2. hely
Szávuj István (kisifjúsági, 30 kg) – 3. hely
Szabó Zoltán (serdülő, 53 kg) – 3. hely
Vrencean Nóra (serdülő, 51 kg) – 3. hely
Szávuj Kincső (kisifjúsági, 30 kg) – 3. hely
Iancu Rita (kisifjúsági, 35 kg) – 3. hely
Páll Lúcia (felnőtt, 57 kg) – 3. hely
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!