A három napos versenyt a Mureșul Sportklub közreműködésével rendezték meg a marosvásárhelyi 50 méteres olimpiai uszodában, ahol a helyi úszóknak lehetőségük volt arra, hogy hivatalos megmérettetésen hazai medencében versenyezzenek.
A Marosvásárhelyi VSK hét sportolóval nevezett a viadalra, végül közülük hatan voltak érdekeltek a különböző versenyszámokban, a keret legtapasztaltabb sportolója, Daniel Nicușan ugyanis sérülés miatt nem tudott rajthoz állni.
Bartalis Károly edző tanítványai kiválóan teljesítettek, többen a döntőben is érdekeltek voltak.
A legjobb eredményeket a 18 éves Koncz Nimród érte el, aki négy ezüstérmet szerzett, 200 és 400 méter vegyesúszásban az ifjúsági és a felnőtt kategóriában is a dobogó második fokára állt.
Mellette a 16 esztendős Selyem Tamás is nyert egy érmet, 200 m mellen a harmadik helyen végzett az ifjúságiaknál, de 400 m vegyesen is nagyon közel volt a dobogóhoz, ahol a negyedik lett.
„Sérülések és vizsgák hátráltatták a felkészülésünket, ennek ellenére sikerült jól felkészülni, Koncz Nimród és Selyem Tamás szereplése kiemelkedő volt, a jövőre nézve sokkal több van ebben a csapatban. Az időeredmények nem rosszak, volt, aki javított a saját idején, más a felkészülésben tapasztalt akadályok mellett is jól teljesített” – értékelte a sportolók eredményeit Bartalis Károly, a VSK edzője a klub hivatalos honlapján.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!