Hirdetés

Hátrányból fordítva nyert az ASA

Jobban játszott az ASA, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Archív
Fotó: Haáz Vince

2017. november 18., 14:38

Fordulatos mérkőzésen nyert a ASA a labdarúgó 2. liga 18. fordulójában. A marosvásárhelyi együttes a Sziget utcai stadionban három góllal verte a Zsilvásárhelyi Pandurii-t.

2017. november 18., 14:38

Két sorstárs csapott össze szombaton. Az ASA azt a Pandurii-t fogadta, mellyel a tavaly az élvonalban csatázott – két évvel ezelőtt még a bajnoki címért küzdöttek –, azonban a múlt idényben rendkívül rossz anyagi helyzetbe kerültek, és búcsúztak az 1. Ligától.

Bár az első helyzeteket a hazaiak dolgozták ki, a vendégek kerültek előnybe, a 18. percben egy jobboldali beadás után nem tudtak felszabadítani az ASA védői, és Ciprian Rus elé került a játékszer, aki 16 méterről Moga kapujába lőtt.

Hirdetés

Ugyanennyi idő telt el az egyenlítésig, Rafael Licu távoli lövése kipattant a keresztlécről, de érkezett Mihai Petre, és ő körülbelül hat méterről már betalált a hálóba.

Szünetig nem változott az eredmény, de rögtön térfélcserét követően szögletrúgást végzett el a hazaiaktól Stoica, beívelésénél a csapatkapitány Robert Candrea fejjel volt eredményes – ezzel 2–1-re vezetett az ASA.

Ezután próbált taktikát váltani a zsilvásárhelyiek edzője. Dorian Gugu viszont elszámolta magát, ugyanis a 66. percben már a harmadik cseréjét is kihasználta, és bekövetkezett egy váratlan esemény: Răzvan Stanca, a vendégek kapusa „utolsó védőként” Sîrbut buktatta a tizenhatoson kívül, így a játékvezető piros lappal kiállította.

A védő Sergiu Homei húzta fel a kesztyűket. Bő negyed órát bírta ki gól nélkül, ekkor Sîrbu beadására jól érkezett a csereként beállt Dan Panait, és a hálóba lőtt (3–1).

A meccs hosszabbításában is betalált az ASA, Tiberiu Petriș volt eredményes egy ellentámadás végén. Győzelmével a vásárhelyi együttes az élmezőnyben maradt. Marius Popescu tanítványai jövő szombaton a Temesvári ASU Poli vendégei lesznek.

Labdarúgás, 2. liga, 18. forduló:
Marosvásárhelyi ASA–Zsilvásárhelyi Pandurii 4–1 (1–1)
gólszerzők: Petra (36.), Candrea (48.), illetve Rus (18.).
Kiállítva: Stanca (70., Pandurii)
ASA: Moga - Băjan, Candrea, Kilyén, Mendy, P. Iacob, Petriş, Al. Stoica (Iliescu, 85.), C. Sîrbu, Licu (Dan Panait, 76.), Petra (Mijkovic, 72.). Edző: Marius Popescu.
Pandurii: Stanca - Homei, Celea (Turda, 66.), D. Lung, Drugă, Brînzan, Şut, Dodoi (Pîrvulescu, 58.), Dănăricu (Raiciu, 63.), Cip. Rus, Durkovic. Edző: Dorian Gugu.

További mérkőzések:
Sportul Snagov–Foresta Suceava 2–0 (1–0)
Nagyváradi Luceafărul–Știința Miroslava 1–1 (1–0)
Temesvári Ripensia–Temesvári ASU Poli 0–2 (0–1)
Dacia Unirea Brăila–Aradi UTA 3–4 (1–2)
Bukaresti Metaloglobus–CS Afumați 0–3 (0–3)
Chindia Târgoviște–Dunărea Călărași 2–1 (0–0)
FC Argeși Pitești–Szatmárnémeti Olimpia 2–1 (0–0)
Vasárnap 14 órától
Academica Clinceni–CS Balotești
Hétfőn 18 órától
CS Mioveni–Nagyszebeni Hermannstadt.

Az élemzőny:
1. Hermannstadt 40 pont (17 meccs)
2. Călărași 39 (18)
3. Târgoviște 38 (18)
4. ASA 31 (18)
5. Afumați 31 (18)
6. ASU Poli 30 (18)
7. Clinceni 29 (17).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!