Gyors gólváltással kezdődött a szombati találkozó. A Progym szerzett vezetést, Václáv Novak már a 45. másodpercben betalált ellenfele kapujába, de a Dunărea alig 15 másodperccel később egyenlített.
Bő negyedórás gólcsend következett, amit ismét a gyergyóiak törtek meg, Barabás Sándor László juttatta újból előnyhöz a vendégeket. De akárcsak az első találatnál, ennél sem kellett sokat várni a válaszra, 15 másodperccel később Donatas Kumeliauskas volt eredményes.
A szünet előtt aztán jött a pofon a piros-fehérek számára, a csíkszeredai Lőrincz Levente vette be Szakács Szabolcs kapuját (3–2).
Alig több mint két perc telt el a második harmadból, és kettőre növelte előnyét a galaci csapat – Marius Marcus lőtte a negyedik gólt. Pavlo Boriszenko faragott a Progym hátrányából, majd a játékrész közepén Szőcs Attila egyenlített, majd Boriszenko megfordította az állást (4–5).
Az utolsó játékrész gólszegényre sikerült, a gyergyóiak igyekeztek megőrizni előnyüket. Összejött nekik,
ráadásul az utolsó pillanatokban még egyszer Dimitrij Nimenko is betalált, ezzel beállítva a 4–6-os végeredményt.
Teljesítette célkitűzését a Progym, mind a hat pontot megszerezte Galacon, pénteken és szombaton is két góllal nyert.
Román jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym 4–6 (3–2, 1–3, 0–1),
gólszerzők: Valentin Aleksziuk (1.), Donatas Kumeliauskas (17.) Lőrincz Levente (19.), Marius Marcus (23.), illetve Václáv Novak (1.), Barabás Sándor László (17.), Pavlo Boriszenko (26., 32.), Szőcs Attila (31.), Dimitrij Nimenko (60.).
Büntetőpercek: 12 és 12.
Vezették: Gergely Lehel, Răzvan Scriban, illetve Crișan Hunor és Elena Dinu.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!