Szőcs Bernadette szenzációsan menetelt a Japánban zajló rangos viadalon, ahol két párharcot is megnyert, az első körben és a legjobb nyolc között is a hazaiak képviselői, a világranglistán ötödik Hina Hayata, valamint a nyolcadik Szatszuki Odo ellen diadalmaskodott.
Az idén kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes marosvásárhelyi klasszis a két sikernek köszönhetően kvalifikálta magát a szombati elődöntőbe, ahol a világranglista második helyezettje, a kínai Wang Manyu volt a riválisa.
Nagyon rosszul indult az összecsapás Szőcs Bernadette számára, aki elveszítette az első három játszmát.
A folytatásban sem adta fel, óriásit küzdött és szoros csatában behúzta a következő három szettet, így kiegyenlített és minden a hetedik játékrészben dőlt el.
Ebben viszont a kínai sportoló hamar meglépett és egyre nagyobb előnyre tett szert, Szőcs pedig erre már nem tudott reagálni, és végül elveszítette a párharcot.
A vereség ellenére Szőcs Bernadette hatalmas teljesítményt vitt véghez a Bajnokok Tornáján, a papírformát borítva esélyesebb ellenfeleket győzött le és harcban volt a döntőért is, végül pedig bronzérem lett a jutalma.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!