Az idei szezon egyik legfontosabb, a World Series sorozathoz tartozó viadalán mind a három kategóriában döntőt játszottak a székelyföldi teqballosok vasárnap este a magyar fővárosban.
Előbb a női párosok küzdöttek meg az aranyéremért, Barabási Kinga a moldovai Viorica Tonu oldalán szoros mérkőzésen három játszmában győztek a magyarországi Péchy Petra és Vicsek Nóra ellen, ezzel elhódították a trófeát.
Következett a királykategóriának számító férfi páros fináléja, ahol Györgydeák Apor és a magyarországi Blázsovics Ádám szetthátrányból egyenlítettek ugyan a házigazdákat képviselő Odnoga Mátyással és Bakó Ádámmal szemben, a mindent eldöntő harmadik játszma végén azonban vetélytársaik összpontosítottak jobban, így meg kellett elégedjenek az ezüstéremmel.
Végül a vegyespárosok aranycsatájával fejeződött be a verseny, amelyben Györgydeák Apor és Barabási Kinga szintén elveszítették az első szettet, de sikerült egyenlíteniük, majd magabiztos játékkal behúzták a harmadik játékrészt a lengyel klubtársuk, Marek Pokwap, valamint Alicja Bartnicka ellen, és tornagyőzelmet ünnepeltek.
A két arany- és két ezüstérem mellett egy bronz is került a gyűjteménybe, Marek Pokwap lengyel válogatottbeli társával, Adrian Duszakkal az elődüntőig jutott férfi párosban, ahol Györgydeák és Blázsovics kettőse állította meg őket.
A Góbék Teqball Team rendkívül sikeres tornát tudhat maga mögött, amelyen nagyon közel voltak ahhoz, hogy mind a három trófeát bezsebeljék, végül azonban nem jött össze a triplázás.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!