Hirdetés

Három nap, három nagyon sima győzelem a szentgyörgyi asztaliteniszezőktől

Fotó: Erdély Bálint Előd

2024. március 19., 16:13

Sűrű volt a program, az elmúlt hétvégén három nap alatt három bajnokit játszott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a férfi asztalitenisz Szuperligában. A háromszéki klub szenzációs teljesítménnyel könnyedén gyűjtötte be a 3–0-s győzelmeket.

2024. március 19., 16:13

Pénteken idegenben léptek pályára a Besztercei VSK otthonában, ahol Szántosi Dávid nyitotta meg a mérkőzést, rögtön egy 3–0-s eredménnyel indított. Társai, Dragoș Bujor és Demeter Lehel is makulátlan meccset játszott, így a Sepsi-SIC szettveszteség nélkül szerezte meg a pontokat.

Szombaton újabb kiszállás várt a háromszékiekre, ezúttal a Mioveni ellen kellett bizonyítaniuk. A felállás ugyanaz volt, mint egy nappal korábban: Szántosi kezdett, következett Dragoș és végül Demeter, mindhárman hibátlanul játszottak, így egy újabb 3–0 került fel a zöld-fehérek neve mellé.

Hirdetés

Vasárnap már hazai találkozó következett a sepsiszentgyörgyi fiúk számára, az Újsztenesi SK-t látták vendégül. Ezúttal Dragoș Bujor játszotta a nyitómérkőzést, amit ezúttal is könnyen behúzott, majd Demeter is hozta a formáját és nem lehetett kérdés ki győz. A harmadik felvonás egy szoros csatát eredményezett, Szántosi hátrányból kellett fordítson, 3–2-re tudott nyerni így a háromszéki gárda három nap alatt a harmadik 3–0-s győzelmét aratta.

„Igazából mindhárom mérkőzésen papírforma eredmény született. Egy kisebb nehézséget okozott az utazás, viszont mindig délben voltak az összecsapások, így jutott idő pihenni is.

A fiúk magabiztosan játszottak, a célunk pedig egyértelműen továbbra is az, hogy a második helyen végezzünk. Ehhez kulcsfontosságú lesz a Focșani és a székelyudvarhelyiek elleni találkozó.

Előbbi okozott már meglepetést a bajnokságban, utóbbi ellen éppen nem szabad kikapnunk 3–0-ra, de természetesen elsősorban ott is a győzelem a cél” – nyilatkozta a Székely Sportnak Oláh-Székely Olivér, a Sepsi-SIC asztalitenisz szakosztályának menedzsere.

Hozzátette, hogy folyamatosan megy a felkészülés és rendkívül jó a hangulat az öltözőben, nagyszerűen érzik magukat a játékosok. A vasárnapi, Újszentesi SK elleni mérkőzésen nem volt jelentősége annak, hogy nem Szántosi kapta a nyitómeccset.

„Az ellenfél már korábban jelezte, hogy náluk Horia Ursuț harmadikként játszik, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy Szántosinak sikerül-e megbirkózni vele. Az eredményt láttuk, sikerült 2–0-ról fordítania. De nem volt ennél különösebb jelentősége ennek” – árulta el Oláh-Székely Olivér.

Férfi asztalitenisz Szuperliga:

Besztercei VSK–Sepsi-SIC 0–3.
Darius Sîngerzan–Szántosi Dávid 0–3;
Flavius Rus–Dragoș Bujor 0–3;
Raul Creucu–Demeter Lehel 0–3.

Mioveni–Sepsi-SIC 0–3.
Alexandru Petrescu–Szántosi 0–3;
Alexandru Roșu–Bujor 0–3;
Marius Trăistaru–Demeter 0–3.

Sepsi-SIC–Újszentesi SK 3–0.
Bujor–Bogdan Roman 3–0;
Demeter–Bogdan Badea 3–0;
Szántosi–Horia Ursuț 3–2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!