Marosvásárhelyen három lóval állt rajthoz Ferencz Katalin, és kiválóan teljesítette a háromnapos megmérettetést. A hatéves lovak kategóriájában, a D csoportban (110 cm-es akadályok) Castor nevű hátasával ezüstérmet szerzett, az E csoportban (100 cm-es akadályok) Iringóval szintén a második helyen végzett.
A második versenynapon a C kategóriában (120 cm-es akadályok) Castorral is ezüstöt nyert, Iringóval pedig a D csoportban indult, ahol a harmadik helyet szerezte meg.
A fiatal lovak kategóriájában Colinda nyergében állt rajthoz a kotormányi versenyző, és két arany-, illetve egy bronzérmet szerzett.
Múlt héten Prázsmáron ugyan dobogós helyezést nem ért el, de Castor nevű lovával bejutott az augusztus 9–12. között szintén Prázsmáron rendezendő kupadöntőre, ahol a női Amazon kategóriában, a fiatal lovak versenyén indulhat.
Kovács Boróka
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!