Jól kezdődött március a csíki dzsúdósok számára, a VSK Csíkszereda és a Csíkszeredai ISK szakosztálya egy 13 fős csapattal vett részt az U21-es cselgáncs-bajnokság döntőjén, ahonnan három éremmel tértek haza.
Focșani volt a házigazdája döntő tornának, ahol Lajos Orsolya (VSK Csíkszereda) a 63 kg-os súlycsoportban minden mérkőzését megnyerve a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A bajnokot Papp Róbert Flórián és Albu Botond edzők készítik fel.
Két bronzéremmel büszkélkedhet a Csíkszeredai ISK cselgáncs szakosztálya: szintén a 63 kg-os súlycsoportban tatamira lépő Ágoston Eszter a dobogó harmadik fokára állhatott. Dánél Szabolcs edző felcsíki tanítványa csak a későbbi bajnoktól, Lajos Orsolyától kapott ki az elődöntőben.
Szintén bronzérmes lett a 73 kg-os súlycsoportban induló Mihály Hunor, akinek edzője Dániel Albert. Mihály Hunor az ISK szentegyházi csoportjában készül.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!