Összesen 12 együttes küzdött az első helyért. Három csoportra osztották a mezőnyt, és szombaton reggel elkezdődtek a mérkőzések. A turné első találkozóján a gyergyóiak léptek pályára a szervező ELTE-BEAC ifjúsági csapata ellen.
Rögtön az első percekben két góllal elhúztak a vendéglátók, de az interesek gyorsan behozták a hátrányt, majd a vezetést is átvették. Végül egy gólos székely győzelem született. A gyergyóiak második találkozóján a magyar másodosztályban igencsak jól szereplő BME-BT FC Futsal volt az ellenfél, amely a korábbi években többnyire az ELTE-BEAC-kupák élmezőnyében végzett.
Az összecsapás elején még sikerült tartani a lépést a budapestiekkel, aztán néhány egyéni hiba után háromszor talált be a BME a gyergyói kapuba, amire csupán egyszer sikerült válaszolni. Az Inter számára így kötelező volt a győzelem az utolsó csoportmeccsen a középdöntőbe jutáshoz. A Gödöllői MAG-LOG Team sem volt könnyű ellenfél, azonban fegyelmezett védekezéssel sikerült négy gólos előnyt szerezni, végül pedig kapott találat nélküli győzelmet ünnepelni.
Az Inter Gyergyó csoportmeccseinek eredményei: Inter Gyergyó–ELTE-BEAC U20 4–3, BME-BT FC Futsal–Inter Gyergyó 3–1, Inter Gyergyó–MAG-LOG Team CFT Gödöllő 4–0.
Csoportmásodikként tehát a középdöntőbe kerültek a gyergyóiak, ahol a C-csoportot simán nyerő, idéntől a román 1. Ligában szereplő Csíkszeredai Imperial Wet volt az ellenfelük. A székely csapatok meccsére rányomta bélyegét a fáradtság és a nagy meleg.
Kiegyensúlyozott, végig szoros meccs után a csíkiak jutottak a hármas döntőbe, 1–0-ra megnyerve az összecsapást. Az Inter Gyergyó ezzel az eredményével a mezőny első felében végzett.
A hármas döntőben a csíkszeredaiak legyőzték a BME csapatát, a szerb első osztályban szereplő KMF International ellen vívott harcban azonban egy góllal maradtak alul, így jött a papírforma, vagyis a szerb csapat ünnepelhette a megérdemelt első helyezést.
Végeredmény:
1. KMF International (Szerbia)
2. Imperial Wet
3. BME-BT FC Futsal
4. Inter Gyergyó (Románia), Rubeola FC Csömör, 1988 Déli FC U20
Különdíjasok:
Gólkirály: Szőcs László (Imperial Wet)
Legjobb játékos: Bajic Slobodan ( KMF International)
Legjobb kapus: Victor Martin (Imperial Wet, Románia)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!