A 35 éves Hamiltonnak ez az idei harmadik és pályafutása 87. futamgyőzelme, négy hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Hamilton immár hetedszer bizonyult legyőzhetetlennek Silverstone-ban, ezúttal defektes bal első gumival kormányozta célba a Mercedest. A vb-címvédő mögött a holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel.
A rajtnál Hamilton jól jött el, csapattársa, Valtteri Bottas pedig megtartotta a második helyet, mögöttük Verstappen és Leclerc bonyolódott csatába, melyből végül a holland jött ki jobban. A második kör elején egy ütközés és Kevin Magnussen (Haas) kiesése miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, mely aztán a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt.
A 12. körben Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) az egyik gyors bal kanyarban defektet kapott és a falnak csapódott, ezért újra jött a Safety Car, a mezőny legnagyobb része pedig ebben az időszakban a boxba hajtott kerékcserére. A verseny a 19. körben folytatódhatott, az élen Hamilton száguldott, mögötte Bottas és Verstappen haladt.
Az utolsó körökben több versenyzőnek az autóján is megadta magát a bal első gumi, így Bottas nemcsak a dobogóról, de még a pontszerzésről is lecsúszott, illetve Carlos Sainz Jr. (McLaren) is elveszítette az ötödik helyet, sőt az esélyét a pontok gyűjtésére.
Az igazi izgalmat az jelentette, hogy az utolsó körben Hamilton is defektet kapott, Verstappen azonban nem tudta őt utolérni a leintésig.
A vb egy hét múlva ugyancsak Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!