Hirdetés

Hamilton indulhat az élről Mogyoródon

A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során nyolcadik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig kilencedik alkalommal nyerheti meg
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

MTI
2021. július 31., 18:07

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 36. Forma–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

MTI
2021. július 31., 18:07

A 36 éves pilótának ez pályafutása 101. pole pozíciója, az idén pedig a harmadik.

A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során nyolcadik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig kilencedik alkalommal nyerheti meg. Ez lenne pályafutása századik futamgyőzelme az F1-ben.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) zárta az időmérő edzést.

Hirdetés

A déli szabadedzés után felpezsdült a mogyoródi paddock, ugyanis a versenyzők és a csapatok is ebédelni indultak, sőt a szerencsések Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével is összefuthattak a boxok mögötti területen. Ezen kívül is nagy volt a sürgés-forgás, elsősorban a gumiszállító Pirelli kamionja körül, az istállók szerelői ugyanis egymást váltva vitték vissza a már felesleges abroncsokat az olasz cégnek, a még használható kerekeket pedig mosással készítették elő a délutáni feladatokra.

A lelátókon a délelőtthöz képest is többen gyűltek össze, látszólag a helyek háromnegyedén ültek szurkolók.

A tökéletes időjárási körülmények között kezdődött időmérőre az amerikai Haas istállónak nem sikerült rendbe raknia Mick Schumacher autóját, amelyet még a harmadik szabadedzésen tört össze, így a német mért idő nélkül az utolsó helyen zárt. Az első szakasz nem hozott különösebb meglepetést, a mezőny leggyengébb autóiban – Haas, Williams – ülő pilótákon kívül Cunoda Juki (Alpha Tauri) búcsúzott.

A második negyedórában már nagyobb volt a küzdelem, 6:40 perccel a szakasz vége előtt Carlos Sainz a boxutca bejáratánál lévő kanyarban megcsúszott, és a gumifalba csapódva lebontotta a Ferrari első szárnyát. Mivel a spanyol pilóta az első gyors körén volt, mért idő nélkül zárt és csak a 15. helyről startolhat vasárnap.

Némi meglepetésre nem folytathatta Daniel Ricciardo (McLaren) sem az időmérőt, miközben csapattársa, Lando Norris a második legjobb időt érte el ebben a szakaszban. Bejutott ugyanakkor a harmadik periódusba az Alpine két pilótája, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és Esteban Ocon, valamint Pierre Gasly is a másik Alpha Taurival.

A harmadik etapban az első gyors körök után Hamilton 1:15.5 percen belüli időt repesztve vezetett. Az utolsó percben a brit alaposan feltartotta a mögötte jövőket, Sergio Pérez (Red Bull) így nem tudott elmenni még egy gyors körre, és mivel senkinek nem sikerült javítania, így maradt Hamilton az élen.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 16 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes), Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
2. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
3. sor: Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri), Lando Norris (brit, McLaren)
4. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari), Esteban Ocon (francia, Alpine)
5. sor: Fernando Alonso (spanyol, Alpine), Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
6. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
7. sor: Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo), Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
8. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari), Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
9. sor: George Russell (brit, Williams), Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
10. sor: Nyikita Mazepin (orosz, Haas), Mick Schumacher (német, Haas)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!