Korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet, ez a Mercedesnek sikerült először, mivel négy versennyel az idény vége előtt behozhatatlan az előnye a pontversenyben második Red Bull előtt.
Hamiltonnak – aki egy hete adta át a múltnak a legendás hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját – ez volt idei kilencedik, pályafutása során pedig a 93. futamgyőzelme, amivel tovább növelte előnyét az összetettben.
A második helyen csapattársa, a finn Valtteri Bottas, a harmadikon pedig az ausztrál Daniel Ricciardo (Renault) végzett Imolában.
Az idény 13. futamát – amelyet zárt kapuk mögött rendeztek – Bottas, a Red Bull-lal versenyző holland Max Verstappen, és Ricciardo remekül kezdte, előbbi a rajt után megőrizte első helyét, utóbbi kettő pedig egy-egy pozíciót javított, vagyis Hamilton a harmadik helyre került. Az éllovas trió fokozatosan növelte előnyét.
A nyolcadik körben az Alpha Taurival versenyző francia Pierre Gasly műszaki hiba miatti feladni kényszerült a viadalt. A várakozásoknál hamarabb, már a tizedik körben elkezdődtek a kerékcserék, majd Bottas autóján megsérült a padlólemez, ezért lassulni kezdett, ugyanakkor Verstappen akkumulátor-problémák miatt – ekkor még – nem tudta megelőzni. Mindezt Hamilton rendkívül gyors körökkel kihasználta, és mivel az abroncsai bírták a tempót, csak a 63 körös futam harmincadik körében állt ki. A Mercedes taktikája remekül bevált, ugyanis a címvédő az első helyre jött vissza, és rögtön elkezdte ismét növelni az előnyét.
A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel negyedikként haladt, de miután a Ferrarinál elrontották a kerékcseréjét, elveszítette esélyét a pontszerzésre.
Autója sérülése miatt Bottas egyre többet hibázott, és bár a 43. körben Verstappen megelőzte, ám a holland az 51. körben – vélhetően defekt miatt – kiesett, emiatt beküldték a biztonsági autót a mezőny elé.
A Williams brit versenyzője, George Russell még a biztonsági autós fázisban a falnak ütközött, a Racing Point kanadai pilótája, Lance Stroll pedig a kerékcserénél elütötte az egyik szerelőjét, akinek nem esett komoly baja.
Hamilton vezetését és sikerét nem fenyegette veszély, végül a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is megszerezte.
A Forma–1 történetének századik olaszországi futama egyben a sorozat első novemberi versenye volt, amelyet Európában rendeztek.
A szezon két hét múlva a Török Nagydíjjal folytatódik.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!