A marosvásárhelyi versenyzők mind az öt kategóriában (egyéni, sprint, páros, tandem és vegyes tandem) érdekeltek voltak, Orosz István és Seres József edzők irányításával többen kiemelkedő eredményeket értek el.
A Marosvásárhelyi VSK tekései közül a fiúknál Orosz Tamás Krisztián (3 arany és 2 ezüst), a lányoknál Corina Geanina Ciula (3 arany, 1 ezüst és 1 bronz) egyaránt öt érmet szerzett.
Mellettük még sokan felálltak a dobogóra, a fiúk mezőnyében Simon Arnold Krisztián arany- és ezüstérmet, Fazakas Róbert aranyat és bronzot, Fazakas Tamás Mihály második és harmadik, Fazakas Dávid Károly harmadik helyezést gyűjtött be, míg a lányok versenyében Ilinca Alexia Doarje egy arany- két ezüst- és egy bronzérmet, Kádár Nóra és Harcsás Olívia Henrietta pedig egyaránt két bronzot nyert.
A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz színeiben Diana Maria Stana sprintben és tandemben Nagy Alexandra Bianca oldalán hódította el az aranyat, míg Balogh Andrea és Balogh Zsófia párosban, Diana Maria Stana és Fazakas Tamás Mihály (VSK) ezüstérmesek lettek.
A Kézdivásárhelyi SE tekései két bajnoki címet, egy második és négy harmadik helyet szereztek. Várdó Kristóf egyéniben és sprintben is diadalmaskodott, tandemben és vegyes tandemben (a bukaresti Maria Tachéval) a harmadik helyen végzett, míg Mihály Stefánia egyéniben ezüst-, sprintben és vegyes tandemben a petrilai Bogdan Baronnal egyaránt bronzérmes lett.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!