A Maros megyei sport kiválóságok napjának nevezett rendezvény első részét a Sportra született című gála alkotta, amit a Junior Sport Egyesület szervezett. Ezen a megye korábbi és jelenlegi nagyszerű eredményeket elért sportolóit díjazták.
Ezután következett a hagyományos Maros megyei Sportgála, amelyen a megye legjobb sportolójának járó elismerést akárcsak tavaly,
idén is a karatés Székely Ildikó kapta: Drócsa József edző tanítványa az országos bajnoki cím mellett három érmet (két arany, egy ezüst) nyert az olaszországi világbajnokságon és szintén hármat az Európa-bajnokságon.
Mögötte a második helyen az ugyancsak a keleti harcművészetekhez tartozó vusu sportágban remekelő Apostolache Kiss Andrea végzett, aki ezüstérmet nyert a világbajnokságon, míg harmadik a nemrég két országos második helyezést elért Fángli Henrietta úszó lett.
A felnőttek kategóriájában a legjobb tíz sportolót díjazták, és mellettük az ifjúságiak (a legjobbnak Schlier Zsuzsa vívót választották), reménységek, csapatok, illetve a mozgássérültek is díjazásban részesültek (névsoruk lejjebb olvasható).
A gálákon részt vett Marius Dunca Ifjúsági és Sportminiszter,
aki felszólalásában támogatásáról biztosította a marosvásárhelyi sportot, különös tekintettel a fedett korcsolyapálya felújítására, illetve a ligeti Sportcsarnok korszerűsítésére.
Elmondása szerint a marosvásárhelyiek bebizonyították, hogy sportszeretők, így megérdemlik, hogy nemcsak országos, de nemzetközi versenyeknek is otthont adjanak. Dunca hangoztatta, a hazai sport múltját jól ismerjük, a jelenét tudatosítjuk, a jövőjét pedig minél jobban kell alakítanunk.
Felnőttek: Székely Ildikó (karate, Sakura), Apostolache Kis Andrea (vusu, Marosvásárhelyi Mureșul), Fángli Henrietta (úszás, Marosvásárhelyi ISK), Poczó Zoltán (kickbox, Black Diamond Fight), Koncz Attila (kickbox, Black Diamond Fight), Kovács Szabolcs (triatlon, Master Ski&Bike), Doina Baciu (Elektromaros Romgaz), Florea Mădălina (atlétika, Segesvári CAM), Kovacs Răzvan (birkózás, Marosvásárhelyi Mureșul), Varó Norbert (lábtenisz, Gombos Martial Arts).
Ifjúságiak: Schlier Zsuzsa (vívás, Marosvásárhelyi ISK), Fekete Réka (teke, Elektromaros), Șulea Ioana (bikini fitness, Marosvásárhelyi CSU), Miklós Rareș (Segesvári ISK), Mészáros Balázs (úszás, H2O), Varga Eliza (röplabda, Medicina), Barabás Monica (kézilabda, Olimpic), Zöldi Botond (triathlon, Master Ski&Bike), Rad Dorin (evezés, Mureșul), Szőcs Attila (CS Orienter).
Legjobb csapatok – felnőttek: Elektromaros Romgaz (női teke). Ifjúságiak: CSU Medicina (női röplabda), Marosvásárhelyi ISK (férfi gyeplabda).
Reménységek: Benke Zoltán (teke, Elektromaros), Moré Tamás (íjászat, Marosszéki Íjászok), Bogdan Avram (íjászat, Șoimii de Mureș), Tudor Barnea (karate, Tiger Budo), Ungvári Evelin (asztalitenisz, Marosvásárhelyi ISK), Teglás Andrea (asztalitenisz, Marosludasi Mureșul), Moldován Szidónia (asztalitenisz, Marosludasi Mureșul), Farkas Ivett (asztalitenisz, Marosludasi Mureșul), Costea Dacian (atlétika, Szász Albert Sportiskola), Balázs Norbert (atlétika, Szász Albert Sportiskola), Rugina Briana (karate, Dragon Do), Biró Krisztián, (birkózás, Marosvásárhelyi ISK), Gombos Erik (birkózás, Marosvásárhelyi ISK), Georgiana Lircă (birkózás, Marosvásárhelyi ISK), Tamás Dávid (dzsúdzsucu, Szászrégeni Takenoko), Böjthe Benjámin (birkózás, Marosvásárhelyi Mureșul), Simon Lóránd (Szászrégeni ISK), Boros Alexandra (cselgáncs, Bushi Shindo), László Zalán (cselgáncs, Marosvásárhelyi Bushi Shindo), Jakab Dávid (karate, Sakura), Baranka Lajos (dzsúdzsucu, Szászrégeni Red Dragon Red), Muntean Tania (dzsúdzsucu, Szászrágeni Red Dragon Red), Gliga Laurențiu (cselgáncs, Florii de Cireș), Raul Cioara (karate, Tiger Budo), Adrian Ionascu (sportánc, Dance Art), Ilinca Tarnăvean (sporttánc, Dance Art), Bichiș Tudor (kosárlabda, Maros KK), Ungurean Ancutza (evezés, Mureșul), Veres Diana (röplabda, Medicina), Mărginean Carla (röplabda, Medicina), Tîrșoagă Andreea (kézilabda, Olimpic), Mihnea Ionuț (sakk, Marosvásárhelyi ISK), Toth Darius (tékvandó, CS Xploziv), Mircea Miguel (ökölvívás, Ring Box), Victor Văsieșu (sakk, Marosvásárhelyi ISK), Sasebes Andrei (sporttánc, Szászrégeni Dansul Viorilor), Botărel Diana (sporttánc, Szászrégeni Dansul Viorilor), Bîra Andrada (sakk, Juvenes).
Mozgássérültek: Bucur Marius (karate, Szászrégeni Red Dragon Red), Csiki Árpád (karate, Szászrégeni Red Dragon Red), Hudulet Alexandru (karate, Szászrégeni Red Dragon Red), Győri Tiberiu (edző, Szászrégeni Red Dragon Red), Szántó Attila (karate, Sakura), Pop Vasile (karate, Sakura), Nagy Ibolya (karate, Sakura), Adrian Belean (edző, Sakura), Boanda Claudia (teke, CS Iris), Oreian Tiberiu (teke, CS Iris), Ördög Levente (teke, CS Iris), Győrfi Mózes (teke, CS Iris), David Maria (edző, CS Iris).
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!