„Próbálom pozitívan nézni, így két évig leszek címvédő, ezzel együtt tudok élni” – nyilatkozta a wimbledoni Grand Slam-torna törléséről a román játékos.
A 28 éves Halep Romániában tartózkodik, és 22 napja házi karanténban van, csupán futni hagyja el a lakhelyét. A férfi tornákat szervező ATP és a nőit rendező WTA egyelőre július közepéig, azaz a füves pályás szezon végéig törölte a versenyeket, de Halep szerint ennél is hosszabb lesz a szünet, akár az egész év is rámehet a világjárványra.
„A legrosszabb forgatókönyv, ami a fejemben létezik, hogy akár az egész év törölve lesz. A reményem az, hogy az év utolsó Grand Slam-tornáját, az augusztus 31-én kezdődő US Opent megtartják, ugyanakkor kétségeim vannak, mert a házigazda New York komoly bajban van” – mondta Halep az Eurosportnak.
A korábbi világelső román teniszező arról is beszélt, soha ilyen hosszú ideig nem fordult elő vele, hogy nem fogott ütőt a kezében, ezt legutóbb februárban a dubaji tornán tette. Hozzátette, ezt az állapotot további egy hónapig szeretné fenntartani.
Halep a pozitívumok között említette azt is, hogy délelőtt 10 és 11 között szokott felkelni, nagyon élvezi, hogy sokat alhat, nem kell ébresztő órát használnia, nincsenek programjai, csak felkel, amikor éppen felébred. Elmondása szerint a késői reggeli után csak futni szokott.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!