A Dinamo legutóbb július 12-én játszott bajnokit, hazai pályán 1–1-et játszott a Jászvásári Polival, azután egymás után jelentek meg a pozitív koronavírusteszt-eredmények a csapatnál, emiatt elhalasztották a mérkőzéseit.
Végül a héten kapta meg az engedélyt a fővárosi együttes a játékra, így programálták a 13. fordulóba. Időközben edzőváltáson is átesett a Dinamo, Adrian Mihalceát a csapatot korábban már többször is irányító Gigi Mulțescu váltotta.
A Voluntari otthonában rendezett mérkőzésen a Dinamo szerezte meg a vezetést, a 34. percben egy ellentámadás végén Sorescu volt eredményes. A második játékrészben a hazaiak Căpățână büntetőgóljával egyenlítettek, ám sokáig nem volt döntetlen, Mrzljak szerencsés fejesgóljával visszavette az előnyt a fővárosi együttes.
A Dinamo 2–1-re nyert és öt pontra csökkentette hátrányát a selejtezős helyen álló, ám öt meccsel többet játszott Jászvásári Polival szemben. Az utolsó, biztos bennmardást érő helyen a Sepsi OSK, illetve az FC Voluntari áll, minkét csapatnak hét pont a fórja a Dinamóval szemben.
A háromszéki együttes legközelebb szerdán játszik, 20 órakor az Academica Clinceni csapatát fogadja.
Labdarúgó 1. Liga, alsóházi rájátszás, 13. forduló:
FC Voluntari–Bukaresti Dinamo 1–2 (0–1),
gólszerzők Căpățână (62. – 11-esből), illetve Sorescu (34.), Mrzljak (76.)
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 13. forduló
2020. 08. 01., 16:30 | Academica Clinceni | Nagyszebeni Hermannstadt | 0–2 |
2020. 08. 01., 19:00 | FC Viitorul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 0–3 |
2020. 08. 02., 14:00 | Jászvásári Poli | Chindia Târgoviște | 1–0 |
2020. 08. 02., 21:30 | FC Voluntari | Bukaresti Dinamo | 1–2 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | FC Viitorul | 14 | 6 | 5 | 3 | 25–17 | 43 |
2. | Nagyszebeni Hermannstadt | 12 | 6 | 4 | 2 | 18–14 | 35 |
3. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 13 | 4 | 5 | 4 | 19–17 | 34 |
4. | Academica Clinceni | 14 | 7 | 0 | 7 | 14–21 | 32 |
5. | FC Voluntari | 14 | 6 | 3 | 5 | 16–12 | 31 |
6. | Jászvásári Poli | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–17 | 30 |
7. | Bukaresti Dinamo | 9 | 2 | 2 | 5 | 8–11 | 25 |
8. | Chindia Târgoviște | 12 | 3 | 1 | 8 | 9–17 | 23 |
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!