Végig izgalmas volt a mérkőzés, a házigazda interesek és a nagyváradiak is sorozatban veszélyeztették a kapukat, de sokáig vagy kissé pontatlanok voltak a játékosok, vagy a kapusok védtek nagyokat.
A sok helyzet ellenére csak az első félidő vége előtt változott először az eredmény, Nagy Zsolt lövése jutott túl a vendégkapuson.
A második félidőben sem változott a játék képe, az viszont megmutatkozott, hogy egyénileg jól képzett játékosok szerepeltek a vendégcsapatban. Egy kapu előtti kavarodásból egyenlítettek, majd nem sokkal később a vezetést is megszerezték.
Stratégiát váltott az Inter, és vészkapusos taktikával támadtak.
Itt már megmutatkozott, hogy az ellenfél újonc a sorozatban, nem nagyon tudtak reagálni, nem voltak felkészülve arra, hogy miként is kell védekezni ilyen helyzetben. Jött is az interes egyenlítés.
Némileg szokatlan módon a gyergyóiak az egyenlítés után sem küldték vissza a kapust, kockáztattak, és a húzás bejött, az Inter harmadszorra is betalált, és megnyerte az összecsapást.
Amint korábban is írtuk, Gyergyóremete csapata is benevezett a bajnokságba. Akkor még arra számítottak, hogy a sportminisztérium a bajnokság kezdetére megadja az induláshoz szükséges engedélyt. Az Román Labdarúgó-szövetség futsal szakosztályának vezetői is igyekeztek ezt elérni. Sajnos, hiába várták a helyi teremfoci kedvelők a vasárnap 14 órára tervezett Kereszthegy–Luceafărul Buzău mérkőzést, erre nem került sor.
A sportminisztérium nem adta meg a jóváhagyást.
Amint azt Pál Nándor, a remetei csapat ügyvezetője elmondta, a napokban még rendeződhet a kérdés, és sikerülhet megoldást találni a folytatásra. Ebben az esetben a most elmaradt mérkőzést elhalasztottnak tekintik és a későbbeikben pótolni fogják.
Teremlabdarúgó 2. Liga, 1. forduló: Inter Gyergyó–Nagyváradi Dinamo Leonardo 3–2 (1–0), a gyergyói gólszerzők: Nagy Zsolt, Tepes Andrei és Kosztandi Mihai.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!