A székelyudvarhelyi sportoló esélyt sem adott ellenfeleinek, a csoportkörben és az egyenes kieséses szakaszban is mindegyik mérkőzését fölényesen nyerte meg. A vasárnap késő délutáni döntőben Madrid történelmi főterén, a Plaza de Espana-n a magyarországi Csereklye Martin volt a vetélytársa, aki az első szettben ugyan megnehezítette a dolgát, de Györgydeák Apor jobban kezelte és 12–9-re behúzta a végjátékot.
A második játszmában ellentmondást nem tűrően játszott a székely világelső, és már csak két pontot engedélyezett, így hamar lezárta az összecsapást, a végén pedig a magasba emelte a jól megérdemelt trófeát.
Férfi egyéniben a székelyföldi versenyzők közül még a marosvásárhelyi Szilágyi Arnold indult, aki megnyerte csoportját, majd a nyolcaddöntőt is sikerrel vette, a negyeddöntőben viszont nem tudott meglepetést okozni, tehetetlennek bizonyult a végső győztes Györgydeák Apor ellen.
Györgydeák vegyespárosban volt még érdekelt a spanyol fővárosban, a marosvásárhelyi Barabási Kinga oldalán a negyeddöntőig jutottak, ahol szettelőnyből szenvedtek vereséget a thaiföldi Suphawadi Wongkhacman és Phakpong Dejaroen kettőstől, így az ötödik helyen végeztek.
Barabási sem maradt érem nélkül, női egyesben az elődöntőig menetelt, itt alulmaradt a végül aranyérmet nyert thaiföldi Jutatip Kuntatonggal szemben, és mivel nem rendeztek kisdöntőt, bronzérmet szerzett.
A Góbék Teqball Team fiatal teqballosa, Lakatos Kriszta remekül helytállt a csoportban, hiszen versenyben volt a továbbjutásért, szerzett egy győzelmet és a lengyel Agnieszka Rybicka ellenében lényegében döntő szettben maradt le a második helyről.
Visszatérve a vegyespáros kategóriára, a Marosvásárhelyi Transilvaniát képviselő Kristály Hunor és a moldáv Viorica Tonu szereplése a nyolcaddöntőben ért véget, míg a székelyudvarhelyi klub színeiben Ilyés Szabolcs és szerb játékostársa, Maja Umicevic, valamint Lakatos Kriszta és a dán Noah Dahlmann egyaránt egy győztes és két vesztes meccsel nem jutottak tovább a csoportból.
Férfi párosban a marosvásárhelyi kettős, Szilágyi Arnold és Kristály Hunor csoportmásodikként folytatták a legjobb tizenhat között, ahol a thaiföldiek, Boonkoom Tipwong és Phakpong Dejaroen állították meg őket, míg a székelyudvarhelyi duó, Ilyés Szabolcs és a fiatal Simó Bence a csoportban egy győzelemmel és két vereséggel búcsúztak a versenytől.
A magyarországi sportolók kimagasló teljesítményt nyújtottak a madridi tornán, hiszen mindegyik kategóriában döntőt játszottak.
Két aranyérmet nyertek a férfi páros és a vegyespáros révén, előbbiben a világbajnoki címvédő Bányik Csaba és Katz Balázs diadalmaskodott, utóbbiban magyar finálé volt, amelyben Bányik Csaba és Ács Krisztina győzött Katz Balázs és Kóta Gabriella ellen. Női párosban Ács és Kóta ezüstérmesek lettek, akárcsak a női és férfi egyéniben Izsák Anna és Csereklye Martin.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!