Hirdetés

Györgydeák Apor: „el tudtam hinni, hogy én vagyok a legjobb és ez be is igazolódott”

Györgydeák Apor történelmi sikert ért el
Fotó: Facebook/We Love Sport

A tavalyi világbajnoki cím után immár kontinentális olimpiai, egyben Európa-bajnoknak is vallhatja magát Györgydeák Apor. A krakkói Európai Játékokon szerzett aranyérem után kérdeztük a székely világelső teqballost.

Györgydeák Apor kiválóan kezdte menetelését csütörtökön a férfi egyéni versenyben, könnyedén vette a két csoportmeccset és a negyeddöntőt, egyaránt két szettben jutott tovább. Ezt követően az elődöntőben nehéz mérkőzés várt rá a francia Hugo Rabeux ellen, elmondása szerint erre is számított.

„Az első megnyert szett után úgy gondoltam a második meglesz, de aztán neki minden összejött, nekem meg nem.

A döntő játszmában 2–5-ös hátrányban voltam, utána kértem egy időkérést, ami alatt átgondoltam a dolgokat, hogy nem kaphatok ki ezen a meccsen, mert ott kell legyek a döntőben, azért jöttem, hogy Európa-bajnok legyek és megnyerjem ezt a kontinentális olimpiát. Fel tudtam szívni magam, elhittem magamról hinni, hogy meg tudom csinálni”

– mutatott rá a Góbék Teqball Team sportolója. Kiemelte, nagyon fontos volt és jól sikerült ez a time-out, utána pedig vissza tudott kapaszkodni, a vége felé pedig fordított és utána nem volt kérdés a döntőbe jutása.

•  Fotó: Facebook/We Love Sport Galéria

Fotó: Facebook/We Love Sport

A döntő kemény összecsapásnak ígérkezett Györgydeák számára, ahol az a lengyel Adrian Duszak volt az ellenfele, akivel a tavalyi világbajnoki fináléban is összecsapott és sikerült legyőznie. Vetélytársa hazai közönség előtt játszott, kérdésünkre, hogy ez mennyit számított, a székelyudvarhelyi játékos hangsúlyozta, ezt ki tudja zárni, élvezi ahogy szurkolnak, és úgy fogja fel, mintha neki drukkolnának.

Ez motivál, hogy még jobban teljesítsek és meg tudjam mutatni, hogy ki a jobb a pályán”

– jegyezte meg. Hozzátette, népes társaság szurkolt neki a román küldöttségből, nagyon örvend, hogy végig mellette voltak és biztatták.

Györgydeák Apor a döntő mind a két játszmáját kiválóan kezdte, elhúzott a riválisától, ezzel pedig megalapozta a győzelmét. Mint mondta, jól bele tudott állni a meccsbe, a szervái nagy százalékban bejöttek, annak ellenére, hogy kicsit a szél nehezítette a játékot, és nem tudta úgy lecsapni a labdát mind a két oldalról ahogy szokta az utóbbi időben.

Kapcsolódó

„Ez egy történelmi siker és nagyon jó visszaigazolás nekem, hiszen a teqball történelmében ez volt az első Európa-bajnokság.

Azt mondtam az év elején, hogy nem érdekel, hogy a versenyeken hányadik leszek, de az Európai Játékokat és a világbajnokságot tudjam megnyerni, és ez be is jött, de korábban még nyertem tornákat. Boldog vagyok, hogy meg tudtam nyerni a legfontosabb versenyt. Ezután már a világbajnokság következik, szeretnék ott címet védeni”

– vetítette előre célját a szezon második részére.

•  Fotó: Facebook/We Love Sport Galéria

Fotó: Facebook/We Love Sport

A székely világelső felkésülését nehezítette, hogy sérüléssel küszködött, emiatt pedig kicsit izgult, mert nem tudott a legjobban készülni. „Az utolsó két és fél hétben sikerült megfelelően edzenem, azelőtt viszont több, mint két hetet kellett kihagynom, ami hátráltatott, de

el tudtam hinni, hogy így is meg tudom csinálni és én vagyok a legjobb, ez be is igazolódott, hála a jó Istennek”

– fogalmazott a Székely Sportnak a friss kontinentális olimpiai bajnok Györgydeák Apor.

Hirdetés

A történelmi siker után is fontos feladat előtt áll, hiszen a szombati versenynapon klubtársával, Ilyés Szabolccsal férfi párosban is a minél fényesebb éremért küzdenek. Györgydeák úgy véli, mindketten eléggé jó formában vannak, és ha jól egymásra vannak hangolva, illetve tudják hozni a játékukat, a nagyon erős mezőnyben meglepetést okozhatnak és be tudnak jutni a döntőbe.

Ilyés Szabolcs: „nagy löketet adhat nekünk a két aranyérem”

A Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatvezetője, Ilyés Szabolcs elmondta, hogy a két egyéni döntő után, amelyekben a romániai küldöttség színeiben Barabási Kinga és Györgydeák Apor diadalmaskodott,

a más nemzetek teqballosai és vezetői közel többen azt mondták, hogy „ellopták a show-t”.

Megjegyezte, nagyon örülnek a két aranyéremnek, számítottak arra, hogy érmet fognak szerezni, de hogy két aranyat nyernek rögtön az első két kategóriában ezt a legvadabb álmaikban sem gondolták volna, titkon persze reménykedtek a minél fényesebb éremben.

Györgydeák Apor győzelmével kapcsolatban Ilyés Szabolcs úgy fogalmazott,

mindenképp történelmi sikernek számít, hiszen világbajnoki címeket már szereztek korábban, viszont kontinentális olimpiai és Európa-bajnoki győzelmük még nem volt.

„Ez az eddigi legnagyobb eredménye a klubnak és Györgydeák Apornak is, mert most első alkalommal vették fel a teqballt az Európai Játékok programjába, és az eseményt a teqball szövetség a sportág első Európa-bajnokságának nyilvánította” – mutatott rá.

•  Fotó: Facebook/We Love Sport Galéria

Fotó: Facebook/We Love Sport

A mérkőzések helyszínén tapasztalt hangulatról Ilyés Szabolcs elárulta, a Krakkó főterén ikonikus és látványos környezetben zajló teqballtornán kiváló a szervezés, nagyon sok a látogató, a közel ezer fős lelátó centerpályája teljesen megtelt az egyéni versenyek elődöntőjére és döntőjére, többen pedig nem is tudtak bejutni.

Ilyés Szabolcstól megtudtuk, hogy a román orvosi csapat támogatásával

pénteken teljes regenerációs nap vár a két kontinentális olimpiai bajnok Györgydeák és Barabási számára, hogy aztán szombaton a női (Barabási-Dakó Katalin) és férfi (Görgydeák-Ilyés) párosban mindent megtegyenek az újabb sikerért, hiszen az éremesélyesek között vannak és ismét ott lehetnek a végjátékban.

A pénteki versenynapon viszont Ilyés Szabolcs is megkezdi szereplését a tornán, Dakó Katalinnal vegyespárosban halálcsoportba kerültek, mindegyik ki-ki mérkőzés lesz számukra, de nagy löketet adhat nekik a társaik által szerzett két aranyérem, és reméli, hogy szép menetelést tudnak végrehajtani.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!