Az elmúlt hétvégén zárult az angol férfi asztalitenisz élvonal, a Premier League küzdelme. Akárcsak tavaly, az idén is az Urban TTC London tagja volt a Székelyudvarhelyi SZAK-ISK sportolója, György Szilárd. Az asztaliteniszező együttese címvédőként indult a pontvadászatban, a zárómeccsen, a Middlesbrough ellen 5–0-ra kellett volna nyerniük, hogy meglegyen az újabb arany.
A győzelem összejött, 3–2-re diadalmaskodtak – Szilárd két pontot szállított – így összesítésben a második pozícióban zártak, ami azt jelenti, hogy az ezüstérmet akasztották a nyakukba.
A székelyudvarhelyi együttes utánpótlás korosztálya két versenyen vett részt az elmúlt hét végén. A nagyobbak, az ifi 1-esek és a 2-esek Buzăuban szerepeltek a sportiskolák országos döntőjében. Az előbbi korcsoportban csak udvarhelyiek álltak a dobogón: Medvés Antal nyert, Sánduly Levente lett a második, míg Vetésy Norbert a harmadik – aki a kisdöntőben csapattársát, Jenei Barnabást győzte le. A 2-eseknél Mózes Botond bronzérmet szerzett – a fiatal sportoló első érme országos megmérettetésen.
A SZAK-ISK ifi 3-as gárdája Medgyesre utazott, ott egy utánpótlás korosztályú megmérettetést rendeztek erdélyi klubok számára. A viadalt Kiss Bence szettveszteség nélkül nyerte meg, Bedő Bálint bronzérmes lett. A lányoknál Tamás Lilla negyedikként zárt.
A székelyudvarhelyi felnőtt együttesnek még egy mérkőzése van hátra a Szuperligában: júliusban az ötödik helyért játszhat a Câmpulunggal. Ezen eredményétől függetlenül eldőlt, hogy jövőre is az élvonalban játszhat a gárda, illetve indulhat a nemzetközi porondon, az ETTU Kupában.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!