Két részből áll a bemutató: előbb vasárnap délután 13 órakor a lovaspályán élőben láthatják az érdeklődők, hogy mit is tud a távlövész. Hogy mire számíthatnak arra utal néhány eredménye: Budapesten 2010-ben rendeztek Nyílegyenes Távlövő-bajnokságot, amelyen Mónus József megdöntötte az akkor 784 éve felállított rekordot. A Mónus József–Grózer Csaba páros nyila 508,74 méterre szállt, hat méterrel haladva meg a középkorból ismert rekordot, amely 502,5 méter volt.
2012. augusztus 24-én a belső-mongóliai Ergun városában rendezett íjászversenyen saját készítésű íjával és nyílvesszőjével 653 méteres távolságra lőtt el, amivel felállította a távlövés új világrekordját. Szintén ő tartja a legmesszebbre leadott sikeres találat rekordját is: a 2012-es Kurultájon 453 méteres távolságból leadott hat lövéséből egy nyílvesszővel eltalálta a 140x140 centiméteres méretű céltáblát.
2013. június 22-én a Törökországban megrendezett 2. Nemzetközi Tradicionális Íjászati Fesztiválon megtartott török nyílt íjászbajnokságon az 50 fontnyira korlátozott húzóerejű távlövési versenyszámban és a Korlátlan erősségű íjak versenyében nyert.
2014 szeptemberében az egyesült államokbeli Wendoverben, három nap alatt hat világcsúcsot állított fel távlövő íjászatban és korlátlan kategóriában.
Mónus József a lovaspályán látható bemutató után a Csíky-kertbe várja az íjásztalálkozó résztvevőit és más kíváncsiakat, ahol vetítés és élménybeszámoló következik. Mivel itt a termek befogadóképessége véges, a beszámolóra előzetes bejelentkezés, helyfoglalás szükséges. Ez Elekes Oszkár szervezőnél tehető meg, a 0745-509363-as telefonszámon.
A gyergyószentmiklósi hagyományőrző íjászok szervezésében a Csíky-kertben szombaton és vasárnap zajlik az Erdélyi Íjászverseny. 15 próba után hirdetnek győztest. Álló, mozgó, vagy bokorban félig rejtett célpontokat kell eltalálni, tükörből, hátrafelé íjazva, de bekötött szemmel, egy társ utasítását követve is ki kell lőni a nyílvesszőt.
Erdély több településéről várnak versenyzőket. Az első fordulót szombaton 18 órától, a másodikat vasárnap reggel 9-től rendezik a Csíky-kertben. Az esemény nyílt, minden érdeklődőt szívesen látnak.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!