A pénteken 19 órakor kezdődő találkozó egyben az szezon zárómérkőzése is lesz a két együttesnek. A 18. fordulót megelőzően az már eldőlt, hogy a gyergyóremetei együttes az 5. helyen végez a bajnokságban, hiszen 19 pontja van, míg az előtte álló Galaci United II. 24 pontos, így nem érheti utol. A hatodik helyezett Piatra Neamț-i Ceahlăul pedig 12 pontot gyűjtött eddig, azaz már nem dolgozhatja le a hátrányát.
Az Inter Gyergyó hetedik helyen áll az utolsó mérkőzés előtt. Számára azonban még létezik lehetőség arra, hogy egy helyet javítson. Ehhez győzniük kellene Remetén.
Persze a helyi rivalizálás is lényeges tényező ilyenkor, a megszerezhető pontokon túl is van miért küzdenie a játékosoknak, hiszen mindkét csapat szeretné sikerrel zárni a 2018–2019-es bajnokságot.
A második liga többi csapata az ortodox húsvét miatt csak egy héttel később lép pályára az utolsó, 18. fordulóban.
A lényeges kérdések egyébként már eldőltek, a Marosvásárhelyi VSK megnyerte a bajnokságot, és jövőre az élvonalban szerepelhet.
A második helyet a Kézdivásárhelyi SE szerezte meg, ők majd az 1. Liga utolsó előtti helyezettjével játszanak selejtezőt a feljutásért.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!