HIRDETÉS

Gyergyóremetén versenyeztek a székely díjugratók

Közel százan versenyeztek a remetei viadalon • Fotó: Remetei Lovasklub

2019. július 15., 18:00

A díjugratók Székelyföldi Régiós Bajnokságának idei harmadik fordulóját rendezték szombaton Gyergyóremetén. Itt gyűlt össze a sorozat történetének legnépesebb mezőnye, a három székelyföldi megye 98 lovasa mutatta meg a tudását.

2019. július 15., 18:00

Nagyot fejlődött a térség díjugrató sportja az elmúlt pár évben, de még a tavalyi szezonzáráshoz viszonyítva is. Ez nemcsak abból látszik, hogy egyre többen szállnak nyeregbe és vesznek részt a versenyeken, hanem az ott mutatott teljesítmény is folyamatosan javul – állapította meg a házigazda Remetei Lovasklub illetékese, Petréd Károly. 

Míg tavaly még komoly létszámnak számított, ha hetven lovas összegyűlt, most már kettő híján százan versenyeztek. Ugyanakkor a fejlődés látszik abból is, hogy egyre többen léptek szintet és már a magasabb, 100 vagy 115 centiméter magas akadályokon ugratnak.

A dobogósok

10 évesnél kisebbek: 1. Sóós Noémi (Varázspatkó Lovarda), 2. Dobos Réka (Transilio Lovas Udvar), 3. Toró Zenkő (Vadon Egyesület).
10 év felettiek: 1. Keresztúri Nikolett (Varázspatkó Lovarda), 2. Ince Dorka (Transilio Lovas Udvar,
3. Péter Tihamér (Remetei Lovasklub).
Díjugratás, 80 cm magas akadályok: 1. Péter Kinga ( a ló neve Szilviusz; Remetei Lovasklub), 2. Bajkó Hanna (Sába; Remetei Lovasklub), 3. Csiki Eszter (Zsámbék; Vadon Egyesület).
100 cm: 1. Marosi Gyöngyvér (Bonaparte; Csicser Lovasklub), 2. Banján Benjámin (Lucy; Zonda Lovarda), 3. Bajcsi Anna (Flip-Flap; Zonda Lovarda).
115 cm: 1. André Ábel (Bonaparte; Csicser Lovarda), 2. Puskás Búza Anna (Dylan; Remetei Lovasklub), 3. Huszár Nikolett (Bilbó; Remetei Lovasklub).

A Székelyföldi Régiós Bajnokság következő versenyét július 27-én Harasztkeréken rendezik.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

FK Csíkszereda–FC Rapid – élő szöveges közvetítés

Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.

A marosvásárhelyi Palecian Judit három sportág világbajnoka, 31 cím birtokosa

A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.

Székelyhon

Rúzsa Magdi is ott volt az FK Csíkszereda péntek esti mérkőzésén

Nem hétköznapi „szurkoló” tűnt fel az FK Csíkszereda stadionjának lelátóján.

`
Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Krónika

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek

Megkezdődtek a munkálatok a beomlott rónaszéki sóbányánál, a geotechnikusok és bányaszakértők megpróbálják kideríteni, mi okozhatta a problémát, és megállítható-e a további földomlás.

Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Ez is érdekelheti

Mindhárom aranyérmet elhódították Portugáliában a Góbék teqballosai

Újra remek teljesítménnyel rukkolt elő a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team, játékosai mindhárom kategóriában megszerezték a tornagyőzelmet a portugáliai viadalon.

A marosvásárhelyi Palecian Judit három sportág világbajnoka, 31 cím birtokosa

A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.

Taroltak az udvarhelyiek a Tárnica Triatlonon

Tizedik alkalommal rendezték meg a festői szépségű Tárnica víztározónál a hazai tereptriatlon egyik kiemelkedő eseményét, az Endurace Triatlon Tarnițát. A megmérettetésen kiemelkedő sikereket értek el a székelyudvarhelyi sportolók.

Női Eb-döntő, Belga Nagydíj és Tour – vasárnap a tévében

Tartalmas az ajánlát a hét utolsó napjára, úszással folytatódik a szingapúri vizese vébé, az F1 mezőnye Belgiumban versenyez, véget ér a női foci Európa-bajnokság, a Kolozsvári CFR hazai pályán játszik.

Olimpiai aranyak nyomában – példaképek a Sportteraszon

Olimpiai és paralimpiai bajnokok voltak a Buzánszky Jenő Sportterasz vendégei Tusványoson. Szabó Bence, Szász Emese, Szabó Gabriella és Pap Bianka inspiráló és megható üzeneteket fogalmaztak meg a közönség számára.

Buzánszky Jenő öröksége bélyegen, az Aranycsapat legendájára emlékeztek Tusványoson

A 100 éve született Buzánszky Jenő tiszteletére bocsátott ki tematikus személyes bélyeget a Magyar Posta. Az Aranycsapat jobbhátvédjének örökségéről ifj. Buzánszky Jenő, Bozsik Péter és Szöllősi György osztották meg gondolataikat.

Örökrangadó a labdarúgó NB I-ben, teniszdöntők – a szombati sportműsor

A magyar focibajnokság első fordulójában játsszák az MTK–Fradi meccset. Két találkozót rendeznek a Szuperligában. Több helyszínen is győztest hirdetnek a tenisztornákon.

Szécsi Zoltán: „a legjobb úton vagyunk, hogy újabb nagy generáció induljon el”

A magyar vízilabda kiválóságai beszélgettek a sportág múltjáról, jelenéről és jövőjéről a tusványosi Sportteraszon. A csütörtöki előadás után Szécsi Zoltán és Gór-Nagy Miklós mesélt a vb tanulságairól és a válogatottak előtt álló biztató jövőről.

A Rapidot fogadja az FK Csíkszereda, kezdődik a magyar bajnokság

Újabb forduló kezdődik pénteken a labdarúgó Szuperligában, az FK Csíkszereda késő este a Bukaresti Rapidot fogadja. Az Újpest és a Diósgyőr mérkőzésével elrajtol a magyar bajnokság új szezonja.

A magyar fiúk is ezüstérmesek lettek a világbajnokságon

A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, a csütörtöki döntőben 15–13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!