A Cheile Grădiștei-en megrendezett görsí versenyen a Gyergyószentmiklósi ISK sífutói közül Páll Boglárka ért el igazán kiemelkedő teljesítményt, de a felnőtt sportolói pályafutása során a Bukaresti Dinamónál szereplő Lőrincz-Sára Tímea is rendre dobogóra állhatott mindhárom versenynapon.
Mivel ez open, azaz nyílt nemzetközi verseny volt, az ifi sportolók is a felnőtt, tapasztalt ellenfelekkel mérettettek meg, de ugyanakkor ez egyben hazai felnőtt és korosztályos bajnokságnak is számított.
Az első versenynapon 10 kilométeres emelkedő pályán állt rajthoz a mezőny, itt Páll Boglárka még nem szerzett érmet (5. lett), de ezt követően már a legjobbak között végzett. A mindössze 15 éves lány, legfiatalabb indulóként a felnőtt mezőnyben bronzérmes lett az 5 kilométeres klasszikus stílusú versenyszámban, ami a junior I-es korosztályban ezüstöt, saját korcsoportjában, a junior II-eseknél pedig aranyérmet, bajnoki címet jelentett számára.
Az 5 kilométeres korcsolya stílusú versenyszámban a junior II-es korosztályban ezüstérmes lett, a junior I-esek között pedig bronzérmes. Ugyanezeken a távokon Lőrincz Sára Tímea egy ezüstöt és két bronzot szerzett.
Páll Boglárka mellett a gyergyószentmiklósi ISK sífutó szakosztályát még Köllő Koppány és Páll Gábor képviselték. Mindhármuknak ez volt az első görsí versenyük – tájékoztatott Jánosi István, a Sportiskola igazgatója.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!