Hirdetés

Gyengébb eredményekre számítanak a Székelyudvarhelyi ISK-nál

Használaton kívül. Nem lehet tudni, mikor térhetnek vissza az atléták a pályára. Korábbi felvétel
Fotó: Barabás Ákos

2020. április 29., 10:35

Hétfőn Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy ebben a tanévben már nem nyílnak újra az oktatási intézmények Romániában, a tanév pedig hivatalosan június 12-én zárul. Ez pedig nagyban befolyásolja az Iskolás Sportklubok működését is. Bartus Attilát, a Székelyudvarhelyi ISK igazgatóját kérdeztük.

2020. április 29., 10:35

„A teniszpályák, a labdarúgópálya, az atlétikapálya, a városi sportcsarnok is be van zárva, a létesítményt fertőtlenítettük. Amíg tart a vészhelyzet, addig mindenki otthon egyénileg készül az edzők által összeállított karbantartó edzésprogram szerint” – mondta el megkeresésünkre Bartus Attila atlétikaedző, az ISK igazgatója.

Március 14–15-én a városi sportcsarnokban kellett volna megszervezni az ifjúsági 3-as korosztályú birkózók Román Kupáját, ám kihirdették a szükségállapotot, a sportszövetségek pedig minden szervezést lefújtak, így megállt az élet a sportban.

Gyakorlatilag a felkészülésnek is annyi, kezdhetjük elölről az egészet, hiszen ez már egy nagyon hosszú időszak, ami kimaradt a gyerekeknél.

Nálunk minden tanár, edző tudatosította a gyerekekkel, hogy nem álltunk le meghatározatlan időre, hanem mindenkinek folyamatosan dolgoznia kell, persze ahogy a lehetősége engedi. Szerencsére a gyerekek amúgy is úgy hozzászoktak az edzésekhez, hogy nem tudnak lenyugodni” – tette hozzá.

Hirdetés

Jelenleg javában zajlanak az egyeztetések a sportszövetségekkel, hogy miként folytatódik a szezon, bepótolják-e az elmaradt versenyeket. „Atlétikában a kinti szezon május végén szokott kezdődni és augusztus közepéig tart. A teremversenyeket biztosan nem rendezik meg, hogy a kintieknek mi lesz a sorsa, azt még nem lehet tudni. Ha nem engedik a gyerekeket iskolába, akkor mi sem kötelezhetjük őket edzésre” – folytatta.

Bartus kiemelte, hogy a következő országos versenyeken gyengébb eredményekre számít, mivel a gyerekek felkészülése nem lesz megfelelő. „Gyerek és iskolás szinten a minisztérium rendelkezései fognak érvényben lenni.

Nagyon fontos, hogy ha lesz folytatás, egy olyan versenyrendszert dolgozzanak ki, amellyel nem hajtjuk sérülésekbe a gyerekeket, hiszen két hét alatt nem lehet két hónap munkáját bepótolni.

Ez egy olyan helyzet, amivel mi sem találkoztunk eddig, ezt most meg kell oldani. Mindezek ellenére bizakodóan várjuk a folytatást” – zárta a beszélgetést az ISK igazgatója.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

Tavaly még az élvonalban szerepelt a csapat, most végleg eltűnik a román futballtérképről

Megszűnik a Gloria Buzău, amely tavaly még a Szuperligában vitézkedett: a klubot a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága minden hazai sorozatból kizárta. A döntés visszavonhatatlan, az együttes története ezzel lezárult.

Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

`
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Hazai környezetben hangolnak a világbajnokságra a székelyföldi teqballosok

Újabb fontos állomáshoz érkezik a székelyföldi teqballosok felkészülése: szombaton és vasárnap Szentegyháza ad otthont a Góbék Teqball Tournament harmadik kiírásának, amely egyben a székelyudvarhelyi világbajnokság előtti utolsó komoly erőfelmérő is lesz.

Toró Ákos bombaformában várja a Hargita Fight Night harmadik kiadását

A Hargita Fight Night harmadik kiadására készülő Toró Ákos újra ringbe lép Székelyudvarhelyen. A közönségkedvenc ketrecharcos dinamikusabb edzésekről, mentális felkészülésről és a győzelem iránti vágyáról beszélt a Székely Sportnak.

Folytatódnak az ATP-döntők és a vb-selejtezők – pénteki sportműsor

Javában zajlanak Torinóban a férfi teniszezők ATP-döntői, a pénteki játéknapon újra egyéni és páros mérkőzéseket is lehet követni, valamint a labdarúgó világbajnoki selejetezősorozatban két nagyágyú, Németország és Hollandia is pályára lép.

Székely dzsúdósok a párizsi tatamin

Minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze a veterán cselgáncs-világbajnokságon, Párizsban, ahol Székelyföldet Sinka Szabolcs, Szombati Attila és Siklódi József képviselte, magyar, illetve román válogatott színekben.

Örményország–Magyarország és a többiek – csütörtökön a tévében

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Örményországban játszik kulcsfontosságú vb-selejtezőt, pályára lépnek még a franciák, az angolok és a portugálok is. Folytatódik az ATP-világbajnokság, a kézi BL-ben idegenben játszik a Dinamo.

Eb-selejtezőt játszik a korosztályos válogatott, változatos kínálat – a szerdai sportműsor

Bulgária ellen bizonyíthat az U19-es magyar labdarúgó-válogatott, miközben Torinóban folytatódnak az ATP-tornák küzdelmei. A kínálatban vízilabda, kosárlabda és kézilabda is helyet kap.

Kézdivásárhelyi sikerek az U23-as országos földharcbajnokságon

Három székelyföldi cselgáncsozó lépett tatamira Kolozsváron, az U23-as korosztály földharc (ne waza) országos bajnokságán. A kézdivásárhelyiek dobogóra álltak, míg a csíkszeredai versenyző az élmezőnyben zárt.

Diószegi László: a Sepsi OSK sosem adja fel – Helyzetbe hozunk!

A Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László a Helyzetbe hozunk! legújabb részében mesélt a háromszéki klub útjáról, kihívásairól és jövőképéről is. Szóba kerültek a játékvezetői döntések, a székelyföldi futball helyzete és a román bajnokság valós arca.

Halmozták az érmeket a háromszéki karatékák

Az elmúlt hétvégén rendezték a már hagyományosnak számító Karate Pepe Emlékversenyt, a nagyszalontai viadalon a Sport-All Sport Club fiataljai kiemelkedő eredményeket értek el.

Kibérelték a dobogót a marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi birkózók

Kitettek magukért a székelyföldi klubok sportolói a hétvégén Marosvásárhelyen megrendezett U23-as korosztályú országos birkózó-bajnokságon, amelyen közel egy tucat érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!