Gyenes Emánuel pályafutása 11. Dakar Ralijára készül, és az előző évekhez hasonlóan az új kiírásban is a Malle Moto, azaz a szerviz nélküli motorosok kategóriájában indul, ahol címvédőnek számít.
Akárcsak az előző szezonban „Mani” a 2021-es Dakaron is KTM motorral versenyez, az Autonet Motorcycle Team versenyzőjének célja, hogy
a kategóriájában dobogós helyen zárjon, és összetettben a legjobb harminc között végezzen.
Sokáig kérdéses volt Gyenes Emánuel indulása a Dakaron, mivel júniusban komoly sérülést szenvedett, emiatt négy hónapig csak mankóval tudott járni. A felépülése viszont jól haladt, majd miután megszabadult a mankótól, újrakezdte a felkészülést, és megpróbálta bepótolni a lemaradást, a csapatával és a szponzorokkal pedig a versenyen való indulás mellett döntöttek.
Gyenes Emánuel még december 1-én Marseille-ben átadta KTM-jét a Dakar Rali szervezőinek, akik a franciaországi kikötővárosból Dzsiddába szállították a motorkerékpárját. A szatmári versenyző december 26-án utazott el Szaúd-Arábiába, és fel kellett mutatnia egy negatív koronavírustesztet. Megérkezése után 48 óráig karanténba volnult, majd újabb tesztet végeznek el rajta, és amennyiben ez is negatív lesz, engedélyt kap arra, hogy belépjen a sátortábora, és készülhet a rajtra.
– nyilatkozta Gyenes Emánuel.
A 43. kiadásához érkezett Dakar Rali 2021. január 3. és 15. között zajlik, a világ legnehezebb terepversenyén a pilótáknak összesen 7650 kilométert kell megtenniük a célig, ebből 4800 kilométer lesz a mért szakasz.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!