Hirdetés

Güdücről a Pricskére kerekeztek

Az eddig megszokott nyomvonalhoz képest új útvonalon tekertek a versenyzők
Fotó: Köllő Edit Teréz

2018. július 09., 18:51

Közel százhetven kerékpáros rajtolt el vasárnap a Güdüc MTB hegyikerékpár-versenyen, köztük 27 gyermek. Nyilván leginkább azoknak tetszett a viadal, akik az első helyeken értek célba, de minden résztvevő méltán lehet elégedett, hiszen már az is önmagában dicséretes és nagyszerű eredménynek számít, hogy képesek voltak 25, vagy 43 kilométert kerekezni a nehéz hegyi terepen.

2018. július 09., 18:51

Az időjárás részben volt kegyes a szervezőkhöz és versenyzőkhöz, és részben nehezítette is a szervezést. Örülhettek, hiszen csak a verseny utolsó szakaszában kezdett esni az eső, ami azt jelentette, hogy csak néhányan kellett sárban is biciklizzenek – azok, akik a mezőny végén értek célba.

Azonban az előrejelzések egész napos esőt ígértek, és emiatt sokan távol maradtak. A családi futamról is emiatt mondtak le többen is – mondta el Keresztes Zsolt, aki Vakaria Edittel közösen volt a kerékpáros sportrendezvény társszervezője.

Hirdetés

Aki nyeregbe ült, az elégedetten szállt le róla: erre utalnak a visszajelzések. Tetszett a versenyzőknek, hogy a tavalyihoz képest megváltoztatott útvonalon jelölték ki a pályát.

Az érkező eső miatt kissé lerövidült a versenytáv, az 50 kilométeres viadalból csak 43 kilométer lett, de ez nem csökkentette a megmérettetés keménységét, hiszen a Pricskére így is fel kellett mászni, és csak a levezető, mezei szakasz hossza csökkent. 

•  Fotó: Köllő Edit Teréz Galéria

Fotó: Köllő Edit Teréz

Keresztes Zsolt úgy látja, az idei pálya a többség tetszését elnyerte, igaz, néhányuknak a tavalyi útvonal tetszett jobban, mert az nehezebb volt valamivel.

Jövőre azonban az idei visszajelzéseknek megfelelően a mostanihoz hasonló versenyt szerveznek, de persze lehetőleg még színvonalasabbat.

A hosszú távon mind a hölgyek versenyében, mind a férfiaknál címvédés történt, a székelyudvarhelyi Fodor Emese és a madéfalvi Kelemen Árpád most is elsőként ért célba, 3 óra 3 perc 46 másodperces, illetve 2:10:43-as időeredménnyel.

A 25 kilométeres távon a marosvásárhelyi Lupuj Noémi nyert (1:56:18 ), míg a férfiaknál a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc (1:20:27). 

A dobogósok kategóriánként

Nyílt verseny: 50 km 1. Fodor Emese (Székelyudvarhely) , 2. Kubat Karina (Brassó), 3. Maria Crăciunescu (Suceava), illetve 1. Kelemen Árpád (Madéfalva), 2. Ionuț Roman, 3. Madaras Attila (Marosvásárhely).

25 km: 1. Lupuj Noémi (Marosvásárhely), 2. Roxana Rimniceanu (Jászvásár), 3. Jakab Enikő (Székelyudvarhely), illetve 1. Ilyés Ferenc (Székelyudvarhely), 2. Szilágyi Gabriel, 3. Florin Mureșan. 

50 km, 19–29 éves korosztály: 1. Ionuț Roman, 2. Barabási Tibor Zsolt, 3. Pál Horia. 30–39 évesek: 1. Kelemen Árpád, 2. Madaras Attila, 3. Lukács Gyula. +40 évesek: 1. Elekes László, 2. Romulus Vestemean, 3. Apa László. 

25 km, 14–18 évesek: 1. Szilágyi Gabriel, 2. Răzvan Grec, 3. Zöld Róbert. 19–29 évesek: 1. Madaras Dániel, 2. Pintea Vlad, 3. Hámos Hunor. 30–39 évesek: 1. Ilyés Ferenc, 2. Florin Mureșan, 3. Csergedi István. +40 évesek: 1. Alexandru Vasiliu. 2. Jakab Tibor, 3. Almásy Szilveszter. A hölgyeknél nem osztottak korosztályonként díjakat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!