Egyre népszerűbb és rangosabb rendezvénynek számít a hazai hegyikerékpársportban a verseny, amelyet idén a Vakaria Edit és Keresztes Zsolt által létrehozott Güdüc MTB Klub a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel együttműködésben bonyolít le.
A népszerűség növekedését jelzi az előzetesen jelentkezők száma is, s mivel a helyszínen, a vasárnapi rajt előtt is van mód a benevezésre, várhatóan 200 fő fölötti lesz a mezőny.
Távolról, így többek közt Bukarestből és Jászvásárról is érkeznek versenyzők, de magyarországi kerékpáros is van a benevezők között.
Az elmúlt időszak esőzései a hegyi utakon is otthagyták a nyomukat, így módosítani kellett az eredetileg kijelölt pályákon. A 25 kilométeres táv helyett 30 kilométer a rövidebb, ellenben nem annyira nehéz, mint az eredeti útvonal, így nem jelenthet gondot az, hogy 5 kilométerrel többet kell majd hajtani – mondták el a szervezők.
Ez a pálya Güdücről indulva a ditrói dombok gerincét és Ditró-patakát érintve jut el a Pricske hátáig, majd innen Beneveszén át visszafordul.
A hosszabb távon indulók előbb Gyergyószentmiklós felé haladnak, majd a Várbükk gerincén át felmennek egészen a Pricske tetejére, és onnan vissza Güdücre.
A start és a cél a szokásos helyen, a Vakaria család tanyáján lesz. A versenyre online még lehet jelentkezni a rendezvény honlapján, ahol további hasznos információk is találhatók az eseménnyel kapcsolatosan. A verseny napján is lehetséges még a benevezés, 8 óra és 9.30 között, a helyszínen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!