A Székelyudvarhely központtal megrendezett 31. Hargita Ralira 79-en neveztek be, de a műszaki vizsgák után csak 77-en állhattak rajthoz. A székelyföldiek közül szép eredményt ért el az N12-es kategóriában az udvarhelyszéki Jakab Attila–Mag Levente duó, első lettek géposztályukban.
Az elmúlt években mindig az élmezőnyben végző Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre alkotta csíkszeredai kettős – sajnos – technikai okok miatt feladásra kényszerült. Egy másik csíki versenyző – a brassói Bíró Antallal rajthoz álló – Sprencz Tamás kitűnően szerepelt, első lett az RC5N géposztályban, ahol tízen indultak.
A rali után megjelent magyar nyelvű beszámolók kapcsán Sprencz Tamás a következőket írta közösségi oldalára: „Attól függ melyik csíkiak számára nem alakult jól a verseny, mert például a mi párosunk első helyen végzett a csoportjában. (…) Szerencsére nekünk nem a kupák vagy az újságcikkek számítanak. Mi a sport és az élvezet miatt ralizunk, meg hát véletlenül elsők lettünk az RC5N géposztályban”.
Megkerestük Sprencz Tamást, aki elmondta, ők többnyire a murvás versenyeket részesítik előnyben, azokon indulnak, az SSV kategóriában versenyeznek, de most megtisztelték a Hargita Ralit, azért indultak a Suzukival, hogy legyen több helyi, magyar versenyző. Az RC5N géposztályban, az első kerékmeghajtású, 1333 és 1600 köbcenti közötti autók versenyeznek.
Érdekessége, színfoltja volt még az idei Hargita ralinak, hogy a Dietrich Árpád szuperspeciális szakaszon, a felvezető körön bemutatót tartott az ország egyik legjobb drift-versenyzője, a csíkszeredai Incze Tamás. A nézők megcsodálhatták az egyik legjobb székely drfitező BMW-versenyautóját.
A Hargita Rali végeredménye az RC5N géposztályban:
1. Bíró Antal és Sprencz Tamás,
2. Alexandru Cazacu és George Marcu,
3. Eduard Crințoiu és Andrei Pădure.
Mindhárom dobogós Suzuki Swift Sport autóval versenyzett.
A román ralibajnokság pünkösdkor (május 27-28.) az Argeş Ralival folytatódik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!