Hirdetés

Ganeával akarja befejezni a szezont az ASA

Az első edzés Ganeával. Rövid ideje van megismerkedni a csapattal, hétfőn meccset játszanak
Fotó: Facebook.com/ASA Tîrgu Mureș Oficial

2017. április 19., 21:16

Tisztában van a csapat nehéz helyzetével, de új kihívásnak tekinti a rábízott feladatot, a kiesés elkerülését Ionel Ganea, a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője, akit a klub szerdán sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatott.

2017. április 19., 21:16

Az élvonalbeli bajnokságban sereghajtó marosvásárhelyi együttes idénybeli ötödik edzője bizakodó célja elérését illetően, és úgy fogalmazott, a pontvadászat végéhez közeledve megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a csapatból, hiszen az utolsó nyolc fordulóban még maradt matematikai esélyük a bennmaradásra, azonban minden tőlük függ.

Ganea szerződése a szezon végéig szól, de elmondása alapján nincs garancia arra, hogy addig is marad, mivel „az edzőt csakis az eredmények tartják a csapatnál”.

Hirdetés

Új kihívásnak tekinti az elvállalt feladatot, szerinte az együttes jelenlegi helyzeténél nem lehet rosszabb, így minden nehézségen túl kell tenniük magukat.

Például a sérüléseken, hiszen egyelőre több játékosra nem számíthat: a csapatkapitány, Gabriel Mureșan nagy veszteségnek számít, ugyanis a Temesvári ACS Poli elleni mérkőzésen bordatörést szenvedett, és kérdéses a játéka a szezon végéig, mellette Constantin, Rugalasz (nem játszottak az utóbbi meccsen) Nicoliță és Bâtfoi is egészségügyi problémákkal küszködnek.

•  Fotó: Facebook.com/ASA Tîrgu Mureș Oficial Galéria

Fotó: Facebook.com/ASA Tîrgu Mureș Oficial

Cristian Chertes klubigazgató örömét fejezte ki, hogy Ganeát helyezték a vezetőedzői tisztségbe, akinek segítségével reméli, sikerül elkerülniük a kiesést. Újságírói kérdésre, hogy meddig tart Ganea „pályafutása” az ASA-nál, azt válaszolta,

száz százalékra tehető, hogy a 43 éves szakvezetővel fejezik be a bajnokságot, illetve csak külön kérése esetén bontják fel korábban a szerződését.

Ionel Ganea hétfőn mutatkozik be a csapat kispadján, amikor az ASA az utóbbi időben remek eredményeket elérő Jászvásári CSM Poli otthonában lép pályára, az 1. Liga alsóházi rájátszásának 7. fordulójában.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!