A szeptember 28-ai Sugás Futás rajtja 10 órakor lesz a Tamási Áron Színház előtt, feliratkozni a vetélkedő napján reggel 9 órától a helyszínen lehet. A tervezett útvonal: színház (rajt)–Kossuth Lajos utca–Sólyom utca–Kálvin tér–Borvíz utca–sugásfürdői cél (a sífelvonó előtt). A nevezési díj 30 lej, minden célba érkező feliratos pólót és emlékérmet kap, továbbá díjazzák a négy korosztály (19 év alatt, 19–34, 35–49 év között és 50 év felett) dobogósait is.
A megmérettetés jó edzési lehetőség azoknak, akik október 19-én indulnának a Szentgyörgy Félmaraton tizenhetedik kiírásán is.
A nagy érdeklődésnek örvendő esemény új útvonalon, Sepsiszentgyörgy központjában zajlik. A viadalon egyéniben és a háromfős váltó tagjaként lehet jelentkezni. A félmaraton 10 órakor rajtol, 10.30-tól pedig a gyerekeknek rendeznek mikromaratont. A félmaraton korosztályai: 12–15, 16–19, 20–29, 30–39, 40–49, 50–59 év között és 60 év fölött (nők és férfiak egyaránt).
A versenyre a my-run.ro oldalon lehet jelentkezni október 15-éig, vagy a verseny napján 8–9.45 óra között a Szabadság téren felállított titkárságon. A nevezési díj a félmaratonra 50, a mikromaratonra pedig 5 lej. Az esemény szervezői díjazzák a nyílt verseny és a váltók első három helyezettjét, valamint a korosztályok legjobbjait. További információkért hívják a 0746 012 526-os telefonszámot – közölte Csutak Tamás főszervező.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!