A világranglistán 59. helyezett magyar játékos a pénteken késő este kezdődött, és éjfél után véget ért negyeddöntőben 6:4, 6:3-ra győzte le az amerikai Tommy Pault (56.).
Paul eleinte sok mozgással, rendkívül labdabiztosan teniszezett, ám Fucsovics gyorsan felvette vele a versenyt. A nyíregyházi teniszező az első szettben 2:3 után sorozatban három játékot nyert, egyre pontosabban játszott, az amerikai viszont egyre többet hibázott, így 44 perc után a sokkal jobban összpontosító Fucsovics 6:4-es sikerével ért véget a játszma.
A második szett elején Fucsovics rögtön elnyerte Paul adogatójátékát, amit az amerikai némileg váratlanul csakhamar visszavett, ám a magyar egy 14 perces játék végén újfent brékelőnybe került. Ahogy csütörtökön a spanyol Alejandro Davidovich Fokina ellen, úgy ezúttal is szinte minden hosszú labdamenetet és hosszú játékot Fucsovics nyert meg.
Tommy Paul a szett végjátékában már kedvetlennek tűnt, a magyar teniszező viszont kihasználta ezt, remekül küzdött, és 1 óra 42 perc után győzelmet ünnepelhetett (6:3).
Fucsovics első alkalommal jutott elődöntőbe ATP 500-as kategóriájú tornán, következő ellenfele pedig szombaton 20 óra 30 perctől az a horvát Borna Coric lesz, akivel eddig háromszor találkozott, és mindháromszor kikapott tőle.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!