A Club Aréna Győr november végén második alkalommal adott otthont az U11-es, az U12-es és az U13-as korosztályú fiúk számára kiírt asztalitenisz Reménységek Kupájának. A seregszemlén három korosztályban 7 országból (Ausztria, Belgium, Lettország, Olaszország, Románia, Szlovákia és Magyarország) 12 külföldi és 12 magyar klub fiataljai vettek részt, összesen 53-an.
Az U13-asoknál a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub fiatal játékosa, Toró Dávid nagyszerű menetelésbe kezdett az egy évvel nagyobb korosztályban, megérdemelten, magabiztosan nyerte a tornát. Közel volt az ISK-s házidöntő, hiszen a másik ágon Sebők Márton szintén remekelt, az elődöntőben szoros mérkőzésen maradt alul budapesti ellenfelével szemben, így a bronzérmet akaszthatták a nyakába. Az ISK harmadik képviselője, Bârdaș Márk az ötödik helyen zárt, csapatversenyben pedig az udvarhelyiek ezüstérmet szereztek, az összesített eredmények alapján a szlovákok előzték csupán meg őket.
Az elmúlt hétvégén újabb Reménységek Kupája várt a fiúkra, akik ezúttal György Szilárd edző irányításával álltak asztalhoz Újszentesen. Temes megyében a hazai élmezőny mellett Görögország, Szerbia, Magyarország, Ausztria, Spanyolország, Olaszország, Izrael és Moldova Köztársaság fiatal tehetségei szerepeltek.
Toró Dávid az U12-es és az U13-as korosztályban sem talált legyőzőre, a kisebb korcsoport döntőjében legyőzte azt a szerb Cepandát, akitől szeptemberben kétszer is kikapott Dimitrovgradban. Az U13-asok elődöntőjében pedig legyőzte az idei Román Kupa-győztes slatinai Chirițăt, majd a döntőben a szerbek legjobbját is megverte.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!