A keddi meccs előtt még mindkét együttes hibátlan mutatókkal rendelkezett (rajtuk kívül csak a Nagyszebeni Hermannstadt mondhatta el ezt magáról).
Iramosan kezdődött a találkozó, a hazai pályán játszó temesváriak több helyzetet is kidolgoztak az első tíz percben. Ezután felébredt az ASA, a vásárhelyiek előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek.
Egészen a 37. percig váratott magára az első találat. Dumitru Candrea révén a vendégek megszerezték a vezetést:
egymás után két szögletet is rúghatott az ASA, a másodiknál pedig a kapusról kipattanó labdát kotort be a hálóba a vásárhelyiek csapatkapitánya.
Még szünet előtt egyenlített a Ripensia, Adrian Popa kapott passzt a 16-oson belül, védője nem tudta megállítani, és a csatár a kapuba gurította a játékszert.
Térfélcsere után nem sokkal újból előnybe került az ASA, Cosmin Sârbu szerzett nagyon szép gólt, körülbelül 16 méterről csavart Gakos kapujának jobb felső sarkába. Ezután viszont teljesen magához ragadta a játék irányítását a temesvári gárda,
és előbb az 55. percben Andrei Dumiter egyéni akciója után egyenlített, majd az 59. percben Claudiu Matiș egy szép összjáték végén passzolt közelről Iacob hálójába (3–2).
Noha még voltak helyzetek a meccs hátralevő részében, azt is inkább a hazaiak alakították ki. Újabb találat már nem született, így a Temesvári Ripensia megnyerte a rangadót.
Győzelmével a Béga-parti együttes továbbra is a ranglista élén állhat, az ASA pedig megszakította hibátlan sorozatát. Legközelebb a vásárhelyiek hazai pályán játszanak, szombaton 11 órától a Sportul Snagov csapatát fogadják a Sziget utcai Tran-sil stadionban.
Labdarúgás, 2. Liga, 4. forduló:
Temesvári Ripensia–Marosvásárhelyi ASA 3–2 (1–1),
gólszerzők: Popa (45 1.), Dumiter (55.), Matiș (59.), illetve Candrea (37.), Sârbu (49.).
Ripensia: Georgios Gakos - Adrian Popa, Flavius Vlădia, Mihai Hecsko, Călin Toma - Andrei Dumiter, Adrian Zaluschi (Gabriel Stoi, 88.), Sebastian Bobină, Adrian Ungureanu (Florin Nanu, 90 4.), Claudiu Matiş, Mediop Ndiaye. Edző: Remus Steop.
ASA: Florin Iacob - Robert Băjan, Cornel Ene, Robert Candrea, Dan Panait - Paul Iacob, Luka Mijokovic (Vasile Petra, 88.), Dumitru Muntean (Rafael Licu, 62.), Cosmin Sîrbu - Alexandru Boiciuc (Tiberiu Petriș, 80.), Alexandru Stoica. Edző: Bálint László.
Játékvezetők: Cătălin Busi (Râmnicu Vâlcea), Marius Badea (Râmnicu Vâlcea), Adrian Marginean (Nagyenyed).
További mérkőzések (szerda, 18 óra):
Dunărea Călărași–CS Balotești
Szatmárnémeti Olimpia–Nagyszebeni Hermannstadt
Aradi UTA–CS Mioveni
Zsilvásárhelyi Pandurii–Academica Clinceni
Temesvári ASU Poli–Bukaresti Metaloglobus
Știința Miroslava–Chindia Târgoviște
Foresta Suceava–FC Argeș
Nagyváradi Luceafărul–Dacia Unirea Brăila
Sportul Snagov–CS Afumați
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!