Műkorcsolyában a magyar színeket képviselő Zsembery Katinka eddigi pályafutása legjobb rövid programját futva az előkelő hatodik helyen végzett.
Romániát a fiúk rövid programján Tudor Daniel Andrei képviselte, aki 16 induló közül a 14. helyen zárt.
Síalpinizmusban a románi váltó a B döntőben 7., összesítésben 19. lett, sífutásban, a lányok 5 km-es szabadstílusú próbáján a román Maria Toma az 52. helyet szerezte meg.
Az alpesi sízők műlesikló versenyszámában a magyar színekben induló Szeghalmi Fanni és Kovács Blanka a 35. és a 36. helyen végeztek, a román színeket képviselő felsőbányai Nagy-Remetean Jennifer Barbara időeredménye pedig a 40. helyet jelentette.
A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott öt arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött a mostani EYOF-on.
Románia legjobb eredményei eddig a síalpinizmusban 5. helyen végző Lorena Azota Bolîndu, illetve a csíkszeredai Barta Nóra rövidpályás gyorskorcsolyázó 11. helyéhez fűződnek.
A hódeszkás (snowboard) csíkszeredai Mandel Kata csütörtökön és pénteken áll majd rajthoz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!