Hirdetés

Fölöslegesen utazott 700 km-t a galaci csapat

Eddig jól menetelt a temesvári gárda, egyetlen meccset sem kapott ki
Fotó: Gecse Noémi

2017. november 08., 13:04

Nagy port kavart a romániai futsaléletben a keddről, utolsó pillanatban elhalasztott Temesvári Informatica–Galaci United rangadó. Az 1. Liga 9. fordulóját záró mérkőzés azért maradt el, mivel a hazai csapat játékosai állítólag ételmérgezést szenvedtek.

2017. november 08., 13:04

Kedden este a galaci csapat hivatalos Facebook-oldalán bővebben tájékoztattak az elmaradt mérkőzés hátteréről. Mint az írásból kiderült, a temesvári csapat keretéből nyolcan ételmérgezést kaptak, ezt pedig orvosi igazolásokkal támasztották alá. A galaciak már vasárnap elutaztak Temesvárra, hogy kellő idejük legyen előkészíteni a mérkőzést, őket hétfőn értesítették az esetről.

„A hazai futsaléletben mindenki tiszta bajnokságot szeretne. A temesvári klubtól származó információim szerint szó sincs ételmérgezésről, hanem arról, hogy komoly anyagi gondokkal küzdenek, és a játékosoknak azt tanácsolták, ne játsszanak ellenünk. Így kerestek egy megoldást a mérkőzés elhalasztására” – nyilatkozta Toader Ștefu, a klub elnöke.

Udvarhelyen 4–4-es döntetlent játszottak az FK-val •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Udvarhelyen 4–4-es döntetlent játszottak az FK-val
Fotó: Pál Árpád

Hirdetés

A galaci vezetőség feljelentést tett a Román Labdarúgó-szövetség etikai és fegyelmi bizottságánál, kétségbe vonva a temesvári klub által leadott dokumentumok hitelességét.

Több mint tíz éve vagyok ebben a sportban, és még eddig ilyen esettel nem találkoztam, hogy megjelenek idegenben, és azután szólnak, hogy hiába utaztam el

– tette hozzá Ștefu.

Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely edzője tagja a szövetség futsalbizottságának is, elmondása szerint az esetről nem értesítették őket.

„Szeretném tudni a teljes igazságot, rengeteg a pletyka, ám el tudom fogadni azt is, hogy ez a temesvári eset a szabályok kijátszása volt. Amúgy a galaciak is jobban utánajárhattak volna az ügynek, ha már ott voltak Temesváron, lehetőségük lett volna meglátogatni az Informatica játékosait a kórházban, az lett volna a legjobb bizonyíték.

Amúgy a családorvosi igazolás nem lesz elég. Ebből komoly ügyet csinál a galaci vezetőség, és azokat az okiratokat fogja kérni, amikkel tényleg bizonyítani lehet, hogy ételmérgezést kaptak a temesváriak. Gondolok itt a kórházban kibocsátott igazolásra, az étteremben kiállított számlára, a hivatalos feljelentésre stb. Amúgy állítólag az Informatica szerb légiósai hazautaztak, mivel régóta nem kaptak fizetést

– mondta Jakab.

Az FK edzője szerint ha a temesváriak nem tudják bizonyítani az ételmérgezést, a mérkőzést 5–0-ra elveszítik, továbbá komoly pénzbüntetést is kap a csapat. Az Informatica részéről egyelőre semmi hivatalos információ nem jelent meg, csupán az, hogy az ételmérgezés miatt elhalasztották a találkozót.

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon), 9. forduló
2017. 11. 03., 00:00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal Dévai Autobergamo 0–8
2017. 11. 04., 00:00 FK Székelyudvarhely Dunărea Călărași 9–3
2017. 11. 05., 00:00 Resicabányai Muncitorul Jászvásári Poli CSM 3–8
2017. 11. 07., 00:00 Temesvári Informatica Galaci United 0–5
2017. 11. 07., 00:00 Marosvásárhelyi City’us Csíkszeredai Imperial Wet 5–9

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!