Az SZKC hangzatos sikert ért el az előző fordulóban, hazai pályán három góllal, 30–27-re legyőzte az alapszakaszgyőztes Bukaresti Dinamót. Az udvarhelyi csapatnak papíron nagyon könnyű dolga kellene legyen szombaton, hiszen az utolsó előtti Fogaras eddig hét pontot szerzett, a bajnokságban ugyancsak újonc Szatmárnémeti VSK-t oda-vissza verte, míg a Bukaresti Steauával döntetlent játszott hazai pályán.
Mivel szerdán este a Tordai Potaissa könnyedén legyőzte a vendég Konstancai Dél-Dobrudzsa KC-t, matematikailag is bebiztosította második pozícióját. A harmadik-ötödik helyek még kiadók (a szabadnapos, hatodik Temesvári Poli csak hátrébb csúszhat), ezekért pedig az SZKC–Bukaresti CSM–Konstanca trió harcol. Az egymás elleni eredmények tekintetében az udvarhelyi csapat áll a legjobban, így már szombaton bebiztosíthatja negyedik helyét, a tengerpartiakat letolva az ötödik pozícióba. A CSM vasárnap a Suceavával játszik, az utolsó fordulóban pedig Konstancára látogat, így előfordulhat, hogy a KC harmadik helyen zárja az alapszakaszt (az utolsó fordulóban a CSM Focșani-t fogadja).
A mérkőzést nem közvetíti a televízió, élő szöveges tudósítást a www.szkc.ro honlapon lehet olvasni.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, 25. forduló: Tordai Potaissa–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 35–29 (18–17),
A további program: Bukaresti Steaua–HC Vaslui (szombat, 11, TVR2), CSM Focșani–Bukaresti Dinamo (szombat, 16, TVR1), Fogarasi VSK–Székelyudvarhelyi KC (szombat, 17), Szatmárnémeti VSK–Dunărea Călărași (szombat, 17), Bukaresti CSM–CSU Suceava (vasárnap, 16.15, Digi Sport 2, Dolce Sport 2), a Temesvári Poli szabadnapos lesz.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!