A spanyolországi kikötőváros volt a házigazdája annak a három napos rangos eseménynek, amelynek keretében szombaton több helyszínen különböző sportágbemutatók és előadások zajlottak, ezt megelőzően pedig pénteken gálaműsorral vette kezdetét a rendezvény.
Neves meghívottak vettek részt a Marca sportújság által szervezett fesztiválon, mint a teqball nagykövete, a korábbi brazil világbajnok Ronaldinho, aki különdíjban részesült, a világ- és Európa-bajnok korábbi labdarúgó, Christian Karembeu, a spanyol válogatottal szintén világ- és Európa-bajnoki címet nyert Fernando Llorente, az egyik leghíresebb szakvezető, az olasz Fabio Capello, vagy a háromszoros Moto GP-világbajnok Jorge Lorenzo, valamint a Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer Al-Kelaifi.
Továbbá, jelen volt a teqball egyik alapító tagja, a magyarországi Huszár Viktor, aki a Nemzetközi Teqball Szövetség végrehajtó bizottságának az elnöke, és tárgyalásokat folytatott a sportág fejlődése érdekében.
Napjaink egyik feltörekvő sportágát, a teqballt a világbajnoki címvédő és világranglistavezető Györgydeák Apor, a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team klasszis játékosa képviselte, akit Ilyés Szabolcs klubvezetőként, menedzsereként és egyben játékostársaként kísérte el Málagába.
– nyilatkozta Ilyés Szabolcs a Székely Sportnak.
Mint ismertette, a szombati teqbellbemutatón Málaga főterén Györgydeák Apor és Christian Karembeu volt a két főszereplő, akik két spanyol Instagram-sztárral játszottak nagyszámú közönség előtt, a mérkőzés lejártával pedig autogramot is osztogattak a rajongóknak.
A rendezvény meghívottjai a szombati napot közös meccsnézéssel töltötték, a spanyol labdarúgó-válogatott a málagai stadionban játszotta a Norvégia ellen 3–0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőt. A rendezvény még vasárnap is tartott, Ilyés Szabolcs és Györgydeák Apor azonban repülőre ültek és egyből Podgoricába utaznak, ahol a jövő hét közepén újabb kiemelt verseny vár rájuk.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!