A rutinos kapus, Ribánszki László után újabb felvidéki labdarúgó érkezését jelentette be kedden a román másodosztályú labdarúgó-bajnokság rajtjára készülő FK Csíkszereda.
A piros-feketék legújabb szerzeménye a 24 éves Mészáros András, aki középcsatár-poszton mozog a legotthonosabban, de a széleken is bevethető.
A szlovákiai Komáromban született labdarúgó a dunaszerdahelyi klubnál nevelkedett és 2015 őszén a DAC-nál is mutatkozott be a felnőttek között, mégpedig a Slovan Bratislava elleni rangadón. Mészáros 19 mérkőzésen lépett pályára a sárga-kéknél, majd 2018 telén a másodosztályú Komáromi FC-hez került kölcsönbe.
Az előző szezont újból az élvonalban, a garamszentkereszti FK Pohronie csapatában kezdte, ott 18 bajnoki és kupamérkőzésen öt gólt szerzett, de idény közben az aranyosmaróti FC ViOn-hoz távozott. Júliusban átigazolt a szintén Fortuna Ligában érdekelt SFK Szerdehez, most viszont – a posztján levő nagy konkurencia miatt – ismét a váltás mellett döntött.
Mészáros Andrást az őszi idényre vette kölcsön az FK Csíkszereda, a fiatal csatár kedden délután meg is érkezett Székelyföldre és hamarosan bemutatkozhat új csapatában.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!