Hirdetés

Felkészült a gyergyói csapat a székely hokirangadóra

Gyergyószentmiklós és Csíkszereda csapata mérkőzik meg egymással. Előtte viszont a csíkiaknak van még egy meccsük a Coronával. Archív
Fotó: Sándor Csilla

2017. november 19., 17:06

Nem lett meg az ötven gól: „bosszankodott” egy Progym-szurkoló a vasárnapi Sportul Studențesc elleni mérkőzés után. Ugyanis, a piros-fehérek „mindössze” 48-at lőttek a két nap alatt. A szombati és vasárnapi két mérkőzésen igazából ennyi volt a kérdés: mennyivel nyer a Boriszenko-legénység? Végül mindkét napon pontosan 20 gól lett a különbség. Hétfőn és kedden azonban már ismét komoly kihívások jönnek.

2017. november 19., 17:06

Goga Attila és Juraj Durkech bemutatkozott, Danil Kaskov azonban nem lehetett a jégen a gyergyói „edzőmeccseken”. Amint megtudtuk, a nemzetközi jégkorongszövetségnél iktatták a leigazolását és erről tájékoztatták is a hazai szövetséget. Oda azonban valahogyan nem jutott el ez az információ. Így az orosz-magyar jégkorongozónak nem volt játékjoga.

A hazai szövetség illetékesei azonban azt közölték, a Progymmal, hogy a Sportklub ellen már játszhat a csatár. Furcsa és bosszantó ami történt, de a Sportul ellen a győzelem nélküle is garantált volt.

Hirdetés

Kaskov nem gyakorolhatott élesben a csapattársakkal, de ez igazából nem is jelentett volna sokat.

A Sportul elleni kötelező hat pontot negyedgőzzel, különösebb fáradtság nélkül is megszerezhette a Progym, de hétfőn este már százszázalékos erőbedobásra és koncentrációra lesz szüksége a gyergyóiaknak. Amint Ruszlan Boriszenko edző a brassóiak kétszeri legyőzése után mondta, ha a taktikát mindenki betartja 60 percen át, minden cserében maximálisan odafigyelve, akkor bárkit képesek lehetnek legyőzni a piros-fehérek.

Goga, Dukech és Kaskov érkezésével egy átalakult gyergyói csapat látja vendégül a székely rangadón a Csíkszeredai Sportklubot.

„A Progym szurkolótábora, a gyergyói közönség kitett magáért, megérdemli, hogy ismét győzelmet ünnepelhessen. Ez a cél” – fogalmazott Benedek Csaba, a Progym szakmai igazgatója.

Jegyek a mérkőzésekre

A hétfői Progym–Sportklub mérkőzésre a gyergyói jégpálya irodájában, a Virág negyedi Ben-Com-Mixt festéküzletben és a Kobezol főtéri boltjában 16 óráig 15 lejért kaphatók jegyek. A mérkőzés előtt a helyszínen egy belépő 20 lejbe kerül. Gyermekek és nyugdíjasok 10 lejért vásárolhatnak jegyet.

Kedden utazik a szurkolótábor

Az utóbbi években megszokott, hogy a Progym szurkolótábora autóbuszos utazást szervez a piros-fehérek idegenbeli mérkőzéseire. Kedden tehát ismét utaznak a szurkolók. A csíkszeredai kiszállásra jelentkezni Gergely Imrénél lehet (telefon: 0740-288.772) hétfő estig. Az utazás ára 20 lej. A busz 16.30-kor indul a gyergyószentmiklósi kultúrháztól.

Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:
Gyergyószentmiklósi Progym-Bukaresti Sportul Studențesc 23–3 (4–0, 11–2,8–1),
gólszerzők: Vitalij Kiricsenko 6, Sára Tibor, Benedek Roland, Kozma Zsolt, Neagoș Bogdan,Vaclav Novak, Juraj Durkech és Csergő Hunor 2–2, Borsos Barna, Elekes Darabont Hunor és Dimtrij Nimenko 1–1, illetve Iordan Robert, Iordache Dragoș és Haba Marius.

Gyergyószentmiklósi Progym-Bukaresti Sportul Studențesc 25–5 (6–2, 10–2, 9–1),
gólszerzők: Elekes Darabont Hunor 4, Neagoș Bogdan, Vitaij Kiricsenko, Szőcs Attila, Nikita Bucenko, Dimitri Nimenko 3–3, Goga Attila, Borsos Barna, Vaclav Novak, Csergő Hunor és Barabás László 1–1, illetve Barbu Gabriel és Blase Paul 2, Tănase Daniel 1.

További mérkőzések:
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 3–2 (0–0, 2–0, 1–2)
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona – vasárnap, 18.30
Gyergyószentmiklósi Progym–Csíkszeredai Sportklub – hétfő, 18.30
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym – kedd, 18.30.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!