A román fővárosban az U18-as és az U21-es korosztályú cselgáncsozók számára rendeztek rangos nemzetközi vetélkedőt, a Bukaresti Nemzetközi Tornát (International Tournament Bucharest).
Ezen a versenyen Balogh Hanna a korosztályos romániai cselgáncsválogatott tagjaként vett részt, az U21-es korosztályban kirobbanó formában versenyzett, az első helyen végzett súlycsoportjában.
„Ez egy nemzetközi verseny volt, ahol az U21-es korosztályban szerepeltem, a 70 kg-os súlycsoportban. Sajnos, ebben az évben egy sérülés miatt sokat ki kellett hagynom, de felépültem, és úgy tűnik a régi formámban versenyezhetek.
– nyilatkozta a Székely Sport megkeresésére Balogh Hanna, aki három éve Kolozsváron él.
„Három éve felvételiztem az JZSUK, vagyis a János Zsigmond Unitárius Kollégiumba, ott töltöm a mindennapokat, ha nem vagyok edzésen” – fűzte hozzá Balogh Hanna.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!