A két együttes vasárnap Kolozsváron találkozott egymással a női labdarúgó Szuperliga 13. fordulójában. Figyelembe véve az ASA rendkívül nehéz helyzetét, az esélytelennek számító vásárhelyiek hiányos kerettel, csak kilenc labdarúgóval a pályán kezdték a találkozót, mivel egy héttel korábban, a Real Craiova elleni hazai meccsen több játékosuk kidőlt a sorból, akiket nincs kivel helyettesíteni.
A mérkőzés elején az ASA fiatal kapusa, Drăguş Kinga megsérült, és nem tudta folytatni a játékot, így a vásárhelyi edző, Székes Károly egyik mezőnyjátékosát kellett a kapuba küldje. Ezután a kényelmes helyzetben levő Olimpia negyedórán belül három gólt szerzett.
A meccs a 29. percben félbeszakadt, miután a vendégeknél Alina Boroș is megsérült,
így az ASA hét játékossal maradt, a szabályok értelmében pedig a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek.
Ezzel a vereséggel a vásárhelyiek elveszítették dobogós helyüket a ranglistán, mivel a Bukaresti Fair Playt könnyen legyőző Jászvásári Navobi egy ponttal megelőzte őket. Az ASA a következő fordulóban április 23-án, vasárnap a második helyezett Temesvári CFR ellen játszik hazai pályán, előtte azonban április 18-án, kedden bepótolja a Székelyudvarhelyi Vasas Femina elleni, a 10. fordulóból elhalasztott idegenbeli mérkőzését.
Női labdarúgó Szuperliga, 13. forduló, eredmények:
Kolozsvári Olimpia–Marosvásárhelyi ASA 3–0 (félbeszakadt)
Jászvásári Navobi–Bukaresti Fair Play 9–0
Temesvári CFR–Nagybányai Independența 8–1
Real Craiova–CSȘ Târgoviște 1–3
Borgóprundi Heniu–Székelyudvarhelyi Vasas Femina – elhalasztották
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!